A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.
188 1943. november 26. — 179—180. ját képező összegből 5.000.— P kölcsönt engedélyez. Állást foglalt a bizottság a KIE—LOK tanfolyamok rendezését illetőleg is. Ilyen népfőiskolai tanfolyamot a bizottság az egyházkerület nevében szívesen engedélyez, de nem szabad összekapcsolni az állandó népfőiskolával. Határozatot hozott a bizottság abban is, hogy a jelenleg túlzsúfolt tananyag megkisebbítendő és több időt kell engedni a vezetőknek az ifjúsággal való személyes foglalkozására. Végül a bizottság örömmel vette tudomásul és jelenti az egyházkerületi közgyűlésnek, hogy a Baráti Szövetség-akció első lépése jól sikerült. Az egyházmegyék a következő támogatást jelentették be: A budapesti e. m. 275 P, a felsőbaranyai e. m. 385.70 P, a kecskeméti e. m. 976 P, a külsősomogyi e. m. 599.70 P, a pesti e. m. 506 P, a pestkörnyéki e. m. 583 P, a solti e. m. 1.681 P, a tolnai e. m. 275 P, a vértesaljai e. m. 374 P, az alsóbaranya-bácsi e. m. 866.50 P, vagyis összesen 6.492 P. Ezeknek az összegeknek beszolgáltatására Nagy Sándor dr. egyházkerületi tanácsos széleskörű munkával vállalkozott. Mindezek alapján joggal remélhető, hogy az egyházkerületünkben megindult népfőiskolai munka áldásos eredményeket fog felmutatni gyülekezeteink életében. Az egyházkerületi közgyűlés előadó jelentését örömmel veszi tudomásul. Maga részéről is köszönetet mond az egyházkerület kecskeméti népfőiskolájának támogatásáért a kecskeméti egyház vezetőségének, a népfőiskolát vezető Barkó Antal ifjúsági lelkésznek, a népfőiskolán munkálkodó előadóknak, a meleg támogatást nyútjó gesztelyi Nagy László dr. mezőgazdasági kamarai igazigiatóniak és a kamara tisztikaránk és helyiséget átengedő kecskeméti KIE-nek. A népfőiskolai bizottság bemutatott határozatait tudomásul veszi és jóváhagyja. Ezen jelentés kiegészítő részét képezi a népfőiskolai bizottság 1943. évi október hó 5-én tartott gyűlésének a jelentéshez csatolt jegyzőkönyve. 180. Az 1450/1943. számú püspöki körlevél felhívta a gyülekezetek lelkipásztorait, hogy a következő pontokban adjanak választ a leventék lelki gondozásáról: 1. A leventék templombajárása, 2. valláserkölcsi oktatása, 3. levente csendesnapok és úrvacsorázás, 4. résztvesz-e a lelkipásztor a leventeegyesület munkájában? 5. Milyen viszonyban van a leventeoktatókkal? 6. milyen befolyása van a leventemunkának az ifjúsági munkára és viszont? 7. REIE-fiúk szolgálnak-e, mint leventeoktatók? Egyházmegyei csoportosítás szerint a következő jelentések érkeztek: Az alsóbaranya-bácsi egyházmegye azt jelenti, hogy 3117 leventéje van. 28 gyülekezetben 25 külön leventeistentiszteletet tartottak A csendesnapokon 2195 levente vett részt. Az egyház-