A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.
1943. november 25. — 149. 115 •sokezer családot sodoir anyagi és lelki válságokba. Református egyházunk anyai gondozásába tartozó hadbavonultak és családjaik lelkigondozásának munkáját az egyház teljes felelősséggel végzi és hordozza, egyedül Isten parancsának engedelmeskedve, de egyúttal abban a meggyőződésben is, hogy az évek óta reánk nehezedő s<úlyos háborús terhek hordozásában a keresztyénség erőforrásaira van az egész magyar társadalomnak mindenekfölött szüksége. Az egyházkerületi közgyűlés ezért minden alkalommal elsősorban a gyülekezetek őrállóihoz fordul: a maguk helyén álljanak meg a hitben, viseljenek gondot az egész nyájra, melyben a Szentlélek őket vigyázókká tette és semmi fáradságot, utánjárást nem sajnáljanak a háború által sújtott családoknak az erősítő és vigasztaló Igével való godozásában, az egymás terhe hordozásának krisztusi törvényét buzgón betöltve. De ugyanakkor, amikor egyházunk minden áldozatos munkára készségesen ajánlja föl magát a háborúütötte sebek gyógyításában, ki kell fejeznünk sok rossz tapasztalatunkat az egész hadigondozás szervezetlensége, illetve itúlszervezettsége miatt. A hadigondozás nemcsak lelki erősítésből és vígasztalásból áll, hanem igen komoly szociális és anyagi feladat is, ami nem lehet az önkéntes társadalmi munka hullámzó buzgólkodásának tárgya, hogy esetleg többféle szervezet a legjobb szándékkal ugiyan, de átgondolt terv nélkül egymás munkáját akadályozva, szenvedő magyar családok sorsa intézésében kárt okozzon. A hadigondozás nem lehet jótékonysági kérdés. A hadigondozás az egész nemzet becsületügye. A nemzet jövője, a béke megnyerése vagy elvesztése fü]glghet tőle. Ezért ezt a feladatot a nemzet egyetemének kll hordoznia s benne minden társadalmi erőt úgy kell összefogni, hogy az irányítást és a felelősséget az államhatalom törvényes szerve végezze és hordozza. Az egyházkerületi közgyűlés a missziói bizottság előterjesztését magáévá teszi s mélyen átérezve a hadigondozási munka nemzetünkre nézve sorsdöntő jelentőségét, kifejezi azt a meggyőződését, hogy az eddig sokféle társadalmi szervezet között megoszló hadigondozást központi és felelős kormányzati tényezőnek kell egyeségesen irányítani. Megnyugvással veszi tudomásul, hogy az egész hadigondozás egységes és felelős irányítására az államkormány az Országos Hadigondozó Hivatalt a közelmúltban életrehívta és pedig annak az elvi alapvetésnek az útmutatása nyomán, amit az első világháborúban gr. Teleki Pál végzett, aki a hadigondozást kiemelte a segélyosztás és a közjótékonykodás sokszor megalázó szintjéről és tervszerű nemzetgazdasági feladatnak mondotta. A háború ötödik évében, ha későn is, de reméljük, 7*
