A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

1943. november 25. — 113. 111> letel be menő vizsgálat tudná megmutatni, hogy a vidéki bete­geknek a kórházban való halálozása mennyivel terheli Pécs és Siklós halálozási statisztikáját? Az ezer lélekre eső szaporodást vagy fogyást, tehát az ú. n. ezrelékes kimutatásit minden gyüleke­zet lelkipásztorának legalább is az elmúlt 10 évre visszamenőleg és ezután állandóan el kell készíteni. — Külsősomogy az utolsó 10 évben 3391 halottat, 3107 születettet jelent. A fogyás: 284. — A kecskeméti egyházmegyében a születések száma 16513, a halottaké 13797, szaporodás 2716. A solti egyházmegyében a szü­letések száma 10512, a halottaké 8957, szaporodás 1555. A többi egyházmegye, tehát a budapesti, pesti, pestkörnyéki, vértesaljai és tolnai nem készítette el a 10 éves statisztikát. Az egyházkerületi közgyűlés a missziói jelentést jó­váhagyólag tudomásul veszi és azzal kapcsolatosan a kö­vetkező határozatokat hozza: 1. helyesléssel veszi tudomásul az egyházkerületi missziói értekezlet nagiyrészben már megvalósított határo­zatait. Felkéri püspök urat hogy alkalmas időben ebben a munkaévben is szíveskedjék gondoskodni a missziói ér­tekezlet egybehívásárol. Az értekezlet vegye tárgyalás alá a lelkészek és más egyházi munkások evangéliumi szel­lemben való építésének iigyétí, (lelkészi, tanítói, presbiteri bibliakörök), a lelkészek theológiai továbbképzését, — a szórvány-kérdést, — a gyülekezeti munkások képzését, — a vasárnapiiskolai munka egyházmegyei és egyházkerületi szervezetének kiépítését, a nószövetségek és férfiszövet­ségek ügyét, valamint a legutóbbi missziói értekezlet jó kezdeményezéseinek folytatását. 2. Helyesléssel veszi tudomásul, hogy az egyházke­rület lelkipásztorainak kétnapos konferenciája volt május 4—5-én „Hűség az Igéhez" összefoglaló címen — és hogy a segédlelkészek hasonlóan kétnapos konferenciája is egybe van híva ez év december 2—3. napjaira. Köszönetet mond püspökünknek, hogy ezeknek a csendesnapoknak lelki vezetését állandóan magára vállalja és lelki irányító szolgálatát a lelkészi munka súlyos terhét hordozó pász­torok számára továbbra is reménységgel kéri. Az egyházi munkások csendesnapj'aira Isten áldását kéri, hogy az őrállók tiszta látása e ziavarokkal teljes időben el ne vesz­szen és hűségük az egyetlen útbaigazító erőforráshoz, az Igéhez meg ne lankadjon. 3. Jóváhagyóan tudomásulveszi az egyházkerületi iratterjesztés jelentését. Hadbavonult katonáink számára havonként kiadott triaktátusok 5 hónap alatt kb. 40.000 példányban vitték az anyaszentegyház szeretetének üze­netét katonáinkhoz, 183 gyülekezet fiaihoz. A katona-

Next

/
Thumbnails
Contents