A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1942. november 19.

244' készi pályán működik, egy év alatt folyamodni az egyházmegyé­hez képesítésének hatályban' tartása végett. Ennél későbben folya­modó kérvényét csak akkor szabad tárgyalás alá venni, ha kése­delmét igazolja. Öt év eltelte után a kérelmet igazolás esetén sem szabad figyelembe venni. 9. §. Végzett hittanhallgató, lelkészképesítő vizsgát tett atyafi, vagy okleveles lelkész, ha egyházi tisztséget nem tölt be, mint egyháztag, ha pedig egyházi tisztviselő, tisztsége szerint von­ható egyházi bírói eljárás alá. (Az egyetemes református konvent 356—1942. sz. határozatával alkotott szabályrendelet.) B) Szabályrendelet a segédlelkészek kibocsátásáról, elhelyezésé­ről és szolgálati viszonyukról. (II. t.-c. 95. §.) 1. §. A dunamelléki egyházkerületben e szabályrendelet életbelépésével miniden ellenkező szokás és gyakorlat hatályát veszti. 2. §. Segédlelkészi szolgálatra a felhatalmazást fogadalom­tétel után a püspök adja meg s ezen felhatalmazás és fogadalom­tétel az első lelkészképesítő vizsga letétele alkalmával a vizsgáló^ bizottság észrevételével ünnepélyes keretek között történik. 3. §. A segéde 1 készek elhelyezéséről az egyházkerületi köz­gyűlés intézkedik a segédlelkész — elhelyező bizottság javasla­tára. E bizottság tagjai a püspök elnöklete mellett az esperesek,, a lelkészi főjegyző, a theológiai akadémia igazgatója és a gyakor­lati tanszék tanára. 4. §. Minden 1 segédlelkész tartozik legalább egy évig vidéki / gyülekezetben segédlelkészi szolgálatot teljesíteni. rendelke- I zés alól kivételes esetekben a püspök felmentést adhat. 5. §. A segédlelkésznek időközben szükségessé vált el- vagy áthelyezése a püspök hatáskörébe tartozik. 6. §. Segédlelkészi állás rendszeresítésére kötelesek mindazok az egyházközségek, amelyek a legutóbbi népszámlálás szerint öt­ezer leieknél nagyobbak, ós pedig annyi segédlelkészi állás tar­tandó fenn, ahányszor ötezer lélekből áll a gyülekezet. 7. §. Vallástanító-segédlelkész tartására kötelesek mindazok az egyházközségek, amelyeknek lélekszáma kétezernél nagyobb s amelyekben felekezeti népiskolákon kívül heti 16 órát megha­ladó vallásóra van. 8. §. Az egyházkerület területen' segédlelkészként bármily címen; csak az egyházkerületi közgyűlés által bekebelezett segéd­lelkészek működhetnek. 9. §. Az egyházkerület vizsgálóbizottsága előtt vizsgázott segédlelkészekre nézve a bekebelezésnek alapját a kibocsátás té­nye képezi.

Next

/
Thumbnails
Contents