A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1942. november 19.
Függelék i. Segédlelkészekre vonatkozó szabályrendeletek A) Szabályrendelet a végzett hittanhallgatók, a segédlelkészek és a nem lelkészi pályán élő okleveles lelkészek feletti felügyelet módjáról. 1. §. Minden végjzett hit tanhallgató, ha lelkészi pályára kíván lépni, mihelyt a főiskolát elhagyja, jelentkezik annak az egyházközségnek lelkipásztoránál, amelynek területén lakik, vagy állandóan tartózkodik és előadja, hogy a lelkészképesítő vizsgálatra készülésen kívül mivel foglalkozik és miből él. A lelkipásztor a jelentkezés megtörténtét jelenti az esperesnek. Az első lelkészképesítő vizsgálathoz szükséges erkölcsi bizonyítványt (1933. évi II. egyházi t.-c. 94. §.) a lelkipásztor csak almniak a végzett hittanhallgatónak adhat, aki nála jelentkezett és csak attól a naptól kezdődő hatállyal, amelyen a jelentkezés történt. Lakóhely változtatása esetén az új lakóhely lelkipásztoránál is jelentkezni kell és a jelentkezési napját követő időről az új lakóhely lelkipásztora ad bizonyítványt. 2. §. Első lelkészképesítő vizsgálatot még nem tett végzett hittanhallgatónak segédlelkész! szolgálatra helyhez kötötten felhatalmazást — az illetékes theológiai főiskola véleménye alapján — csak kivételesen és csak annak az egyházkerületnek püspöke adhat, amelynek területén levő főiskolában nyerte végbizonyítványát. Az így felhatalmazott végzett hittanhallgató szolgálatának ellenőrzése, a vizsgálathoz szükséges szolgálati bizonyítvány kiállítása és a más egyházkerületbe átvétel szempontjából a már lelkészképesítő vizsgálatot tett segédlelkészekkel egyenlő szabályok alá esik. 3. §. Az első lelkészképesítő vizsgát tett atyafi segódlelkésziil csak abban az egyházkerületben alkalmazható, amelynek püspökétől felhatalmazást nyerte, vagy amelybe az utolsó szolgálati helye szerint illetékes püspök hozzájárulásával átvétetett (1933. évi II. egyh. t.-c. 93. §.). Ha segédlelkészi alkalmazása nincs, az 1. §-ban megszabott jelentkezési kötelezettség alá esik. 4. §. A segédlelkészül nem alkalmazott első lelkészképesítő vizsgát tett atyafit, ha lakóhelye annak az egyházkerületnek területén van, amelyre felhatalmazást nyert, hacsak megélésének