A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1942. november 19.

202 1942. március 24. — 12—13. Egyházkerületi tanács, a törpe gyülekezetek sorsát társítás útján véli megoldhatónak. A törpe gyülekezetek társítása elodázhatatlan érdeke az egyetemes egyháznak. Ha a tanítáls alól mentesíttetik a lelkipásztor, a társított gyülekezetek lelki gondozását minden fennakadás nélkül el tudja látni. A nyolc osztályú elemi iskola felállításával egy ember nem fogja tudni ellátni a tanítói és lelkipász­tori munkát. Ellenben társítás esetén a lelkipásztor szá­mára megmaradna a társított gyülekezetek pásztori mun­kája, a tanítást pedig ott, ahol erre a lehetőség megvan, a tanítói állás fenntartásával, ahol erre a lehetőség meg­szűnik, ott iskola központosítással lehetne megoldani. Egymáshoz közel fekvő községekben egy központi refor­mátus iskola létesülne így, ahova a környékbeli közsé­gekből a református növendékek átjárnának. Ez nem is új és nem kivihetetlen megoldás. A Duna-Tisza közén sok olyant tanyai iskola van, ahova a gyermekek 4—5 kilométer körzetből iskoláznak be. Az időjárás és közle­kedés nehézségei leküzdhetők úgy, hogy a kemény téli időben a gyermekek szülői felváltva kocsin fuvaroznák az iskolába és haza a gyermekeket. Ez a megoldás azért is célravezető, mert biztosítja a református gyermekeknek református szellemben leendő nevelését, nem kényszerül­vén azok más jellgű iskolába járásra, ugyanakkor pedig a központosított református iskola benépesülése is bizto­sítva volna. 13, Az egyházkerületi közgyűlés 248/1941. számú határoza­tával háromtagú bizottságot küldött ki azzal a feladattal, hogy az egyházkerület anyagi teherbírálsának figyelembevétele mellett a nagykőrösi tanítóképző intézeti társfenntartói terheinek köny­nyítésére és végleges rendezésére a szükséges vizsgálatokat és tár­gyalásokat folytassa le s ezek eredményeképen megfelelő javasla­tát és előterjesztését az egyházkerületi tanács mai ülése elé ter­jessze fel. A háromtagú bizottság feladatának megakarván felelni, tár­gyalásra hívta meg a nagykőrösi egyház lelkészelnökét és a tanítóképzőintézet igazgatóját. A két kiküldött nyomatékosan ki­jelentette, hogy ők a tanácskozáson csak tájékoztató szerepet tölt­hetnek be. nincsenek felhatalmazva arra, hogy ebben a nagy­kőrösi egyházközséget is életbevágóan érintő fontos ügyben az egyházközséget joggal képviseljék. Ebből kitűnt, hogy az egyház­kerületi háromtagú bizottság a nagykőrösi képviselők felhatalma­zásának hiányában, továbbá azért is, mert az egyházkerületi bi­zottságból hiányzik az egyházkerületi tanügyi előadó, az ügyész és a számvevő is, érdemleges munkátl nem tud végezni, ezért tisz­telettel megkeresi az egyházkerületi tanácsot, egészítse ki a há-

Next

/
Thumbnails
Contents