A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1942. november 19.

46 1942. november 19. — 34—35—36. Minthogy Rácz BéLa dr. nyugállományú tábori fő­lelkész nyilvánvalóan lelkészi képesítését kívánja ha­tályban tartani, egyházkerületi közgyűlésünk felhívja, hogy ezt nyugállományba helyező hivatalos iratának mellékelése mellett, a II. tc. 7. §-ának első bekezdése ér­telmében, a lakóhelye szerint illetékes egyházmegyei közgyűlés útján kérje. 35. Harsányi András dr. oki. lelkész, aki a Nemzeti Mú­zeum Széchenyi Könyvtára főigazgatójának hivatalos bizonyít­ványa szerint 1939. évi szeptember hó 1-től. mint tanulmányi segélyes, 1940. évi december hó 30-tól mint főiskolai képesítésű gyakornok működik az Országos Széchenyi Könyvtárban és jelen­leg mint a Régi Magyar Könyvtár anyagának őre teljesít szolgá­latot, 17 melléklettel ellátott, a tisznátúli egyházkerület püspö­kének 1942. évi október hó 12-én kiállított elbocsátó levelével is fölszerelt kérelmében kéri a dunamelléki egyházkerület segédlel­készei köz való bekebeleztetését. Egyházkerületi közgyűlésünk megállapítja, hogy egyházkerületünkbe /segédleikászként való bekebelezését csak az kérheti, aki hajlandó teljes munkaerejével se­gédlelkészi szolgálatot vállalni; aki azonban — mint kér­vényező — állami szolgálatban áll, csupán lelkészi ké­pesítésének hatálybantartását kérheti a II. tc. 7. §-nak első bekezdésében előírt módon. 36. Hajdú József oki. lelkésznek, a Hangya Központi tiszt­viselőjének lelkészi képesítése hatályban tartása kérelmével már a folyó évi március hó 24-én tartott egyházkerületi tanácsülé­sünk is foglalkozott. 5. számú határozatával folyamodó okiratait azzal adta vissza, hogy lelkészi képesítése hatályban tartása iránti kérelmével a lakóhelye szerint illetékes egyházmegyei köz­gyűléshez forduljon. A pestkörnyéki egyházmegye közgyűlése 62/1942. sz. hatá­rozatában megállapította, hogy folyamodó jelenlegi foglalkozása, bár tiszteletreméltó, de nem a II. tc. 7. §-ában meghatározott, vagy azzal rokonfoglalkozás. Ezért ennek a foglalkozásnak a folytatása szükségszerűen évről-évre eltávolítja őt attól a szel­lemi és lelki légkörből, amely a lelkész életét körülveszi. Ezért azzal a föltétellel javasolja lelkészi képesítése hatályban tartását Biz egyházkerületi közgyűlésnek, hogy a lakóhelye közelében lévő egyházközség lelkipásztoránál segédlelkészként bejegyeztessék és ebben a minőségben havonként legalább egy templomi szol­gálatot végezzen.

Next

/
Thumbnails
Contents