A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1942. november 19.

1 A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlésének JEGYZŐKÖNYVE. 1942. évi november hó 19-iki ülés. Kezdete 9 órakor. 1. A közgyűlés tagjainak éneklése (90. dics. 1—3. v.) után püspök úr Ésaiás 55:6—13. verseinek felolvasásával és buzgó imádságával vezeti a lelkeket Istenhez. 2. Főgondnok úr az elnökség nevében az alábbi beszéddel nifit ja meg az egyházkerületi közgyűlést: Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Ebben a fergetegben, amelyben két egymással ellentétes világnézet vívja harcát, szeretettel köszöntöm elnöktársammal együtt a főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés tagjait. Az egyik táborban vannak az egyháziak, hazát és tekintélyt tisztelő emberek, a másik táborban vannak azok, akik sem hazát, sem vallást, sem pedig tekintélyt nem tisztelnek. Mert ha csak fele igaz annak, amiről tudomásunk van, az ember egyenesen megdöbbenve veti fel a kérdést, mi lesz velünk, ha ez így folytatódik tovább. Ha például igaz az, hogy egy színmagyar községben házról-házra járnak agitátorok, akik azzal izgatnak, hogy ne tiszteljünk senkit se, akinek gondozására vagyunk bízva, sem hazát, sem vallást, sem tekintélyt, sem szülőt, úgy ezek egyenesen méregkeverők. „Átok verte meg a magyart, mert az soha össze nem tart", mondja koszorús költőnk. De ez az állítás csak félig fedi a tényeket, merít elgondolásom szerint, ha a magyarnak jól megy a dolgia, úgy nem tart össze, ha bajban van, úgy összefog erősen. Az én felfogásom szerint nekünk akkor is össze kell tartani, amikor jól megy a sorunk. Ezt a megnagyobbodott országot ellenállóvá kell tenni az egész vonalon. Itt Délkelet-Európában kell, hogy legyen egy erőteljes vezérszerepet teljesítő magyar állam, amelynek létezése nemcsak magyar érdek, de érdeke az egéíz művelt világnak. És bármennyire is helyeslem a némettel való orientációnkat, leszögezem, miszerint magyarságunkból semmit sem engedünk és tudtára adjuk mindenkinek, akit illet, hogy