A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1940. november 21.
57 1940. november 21. — 11—12—13—14—15. sági életét adófizetéssel 1942. január 1.-én kezdi. Az 1940. évre a központi egyházközség által kivetett teljes egyháziadó, annak hátralékai, valamint a régi hátralékok természetszerűen a központi egyházat illeti, mely azok behajtását az 1941. évi folyamán még közvetlenül eszközölheti." A vagyonjogi viszony szabályozása végett a két egyházközséget egyezségkötésre utasítja. Fölhívja a központi egyházközség presbitériumát, hogy „hozzon külön határozatot arra, hogy a szabótelepi egyházközség lelkészének kongrua-kiegészítését annak állami kiutalásáig a központi egyházközség vállalja." A fentebb ismertetett egyházmegyei határozatnak az önállósítás időpontját megállapító részét megfelebbezte külön-külön vitéz Gönczy János egyházmegyei jegyző, az anyásítási ügy egyházmegyei előadója, az anyásítandó szabótelepi egyházkör tanácsa és Papp Gusztáv dr. vallásoktató-lelkész kilenc lelkésztársával együtt. Mindannyian az anyásítandó egyházkör lelki fejlődésének érdekében kérik az önállósítás időpontjának megváltoztatását és annak 1941. év január 1.-ben való megállapítását. Egyházkerületi közgyűlés az egyházmegyei határozatnak felebbezéssel meg nem támadott részét jóváhagyja s Pestszenterzsébet-Szabó-telep egyházkörnek önálló anyaegyházközséggé szervezését, valamint lelkipásztori díjlevelét megerősíti. Az önállósítás időpontjára vonatkozó határozati részt, — a felebbezésnek helyt adva, — megváltoztatja s kimondja, hogy a pestszenterzsébeti egyházközségből kiváló pestszenterzsébet-szabótelepi egyházközség önálló életét 1941. év január 1-én kezdi meg. Elismeri, hogy a központi egyházközséget a kiválással anyagi károsodás éri, de ez a károsodás csak ott lehet súlyos, ahol a központi az egyes egyházrészek adójának nagyobb részét tartja meg magának és csak kisebb hányadát adja vissza azok lelki gondozására. Az anyásítást az egyháztagok intenzívebb lelki gondozása s az egyes missziói munkaágak erősebb kiépítése tette szükségessé. Ez az érdek pedig a minél előbb való megindítását követeli. Megsemmisíti az egyházmegyei határozatnak utolsó bekezdését, melyben azt kívánja, hogy a központi egyházközség vállalja az új egyházközség lelkészének kongruakiegészítését annak állami kiutalásáig. Ezt az anyásított egyházközségnek kell vállalnia, mint a hogy vállalta is a költségvetését kísérő jegyzőkönyvi határozatában. 71. Pesti egvházmegye felterjeszti 1940. évi közgyűlésének 25. sz. határozatát, mellyel Ludüs szórványt a hatvani anvaegy-