A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1940. november 21.
1940. november 21. — 55—56—57—58. 51 Egyházkerületi közgyűlésünknek csak az általános revizió alkalmával lesz módjában Újpest kérelmével foglalkozni. 56. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium annak idején .a pestkörnyéki egyházközségek építkezéseinek a fedezésére átalányszerüleg 35 évre évi 25.000 P segélyt engedélyezett az akkori pesti egyházmegyének s az egyházmegyére bízta, miképen ossza szét ezt az összeget az érdekelt egyházközségek között. A vallásés közoktatásügyi minisztérium az egyházközségekkel folytatta le a segélyekre vonatkozó tárgyalásait, aminek az eredménye az lett, hogy amikor az egyházközségek a dollárkölcsöneiket kedvezően konvertálták, a minisztérium leszállította azt a segélyösszeget, amit annak idején átalányszerűleg megállapított. A pestkörnyéki egyházmegye ezt sérelmesnek találja és felkérte elnökségét, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnál járjon el, hogy az évi 25.000 pengős államsegélyt ezentúl az egyházmegyének utalja át azzal, hogy az egyházközségenkénti szétosztást az egyházmegye eszközölje azzal a vállalt kötelezettséggel, hogy az egyházközségek által korábban adott és a kultuszminisztérium által tudomásul vett engedményezések alapján keletkezett követelések kielégítendők. Egyházkerületi közgyűlés a maga részéről is méltányosnak és igazságosnak találja a pestkörnyéki egyházmegye álláspontját s felkéri elnökséget, hogy ennek érvényre juttatása érdekében a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnál járjon el. 57. Az orgoványi anyaegyházközség a jakabszállási fiókegyházközséggel az egymás közötti jogviszony rendezése céljából egyességet kötött. Ezen egyességet a solti egyházmegye közgyűlése 48/1940. sz. határozatával jóváhagyta. Egyházkerületi közgyűlés az orgoványi anyaegyházközség és a jakabszállási fiókegyházközség között szabályszerű módon hozott határozatokkal kötött egyességet jóváhagyja és megerősíti. 58.. Az érsekcsanádi anyaegyházhoz tartozó Sükösd szórvány 1938. november 13-án tartott közgyűlésén kimondotta fiókegyházzá alakulását. Ezt az érsekcsanádi anyaegyházközség presbitériuma és egyházközségi közgyűlése egyhangú határozatokkal elfogadta. A fiók egyházközség megkötötte az egyességet az anyaegyházközséggel. A solti egyházmegye közgyűlése 56/1940. sz. határozatával Sükösd szórványnak fiókegyházzá alakulását és az anyaegyházzal kötött egyességét jóváhagyta. 4.*