A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1941. november 20.
222 1941. szeptember 13. — 12—13—14. mérési jog gyakorlásával működő olvasókörök sok tekintetben gátat vetnek, mérlegelve továbbá azt, hogy az egyházközséggel szorosabb kapcsolatba lépő református olvasókör vallásos szellemben haladó kulturális munkája határozottan építő lehet, figyelembe véve azt a körülményt is, hogy Szeretnie községben a református olvasókén* működése más irányú felekezeti törekvéseket is ellensúlyoz: a felebbezésnek helyt ad s a solti egyházmegyei tanács határozatát megváltoztatva, ai szeremlei egyházközségnek engedélyt ad 5.000.— P kölcsön felvételére s az egyházközség és a szeremlei református olvasókör között létrejött szerződést megerősíti és jóváhagyja. 13. Juhász Péter dr. alagi egyháztag a pesti egyházmegye tanácsának 1941, június 27-én tartott ülésében], 1. szám alatt hozott határozatát megfelebbezi. E határozattal az egyházmegyei tainács jóváhagyta felebbező felebbezésével szemben az alagi egyházközség presbitériumának 1941. február 25-én meghozott s az 1941. március 2-án megtartott egyházközségi közgyűlésen is elfogadott azon határozatát, hogy templomépítés céljaira 1941. január hó 1-től előreláthatólag öt-liat évre templomépítési pótadót fog kivetni az egyháztagokra. Egyházkerületi tanács —- mielőtt a felebbezés érdemi elbírálásába fogna, tisztázni kívánja azt a körülményt, ami a bemutatott tárgyiratokból ez idő szerint nem tűnik ki, vájjon az alagi egyház presbitériumának 1941február 25-én megtartott s az alagi egyház egyházközségi közgyűlésnek 1941. március 2-án megtartott ülése szabályszerűen kívatott-é össze, határozatképes volt-é. Evégből az ügyet azzal adja vissza a pesti egyházmegye esperesének, kívánja be az alagi egyház lelkészétől ai vonatkozó presbiteri ülés és egyházközségi közgyűlés egész terjödelmű jegyzőkönyvét. Kérjen jelentést arról, hogy az egyházmegyei közgyűlés szabályszerűen van-e megalkotva, ha pedi,^ nem képviseleti alapon van megszervezve, állapítsa meg, hogy az 1941. évre érvényes választói névjegyzék szerint hány választó egyháztag jelenléte szükséges a határozatképes egyházközségi közgyűlés megtartásához. 14. Az elnökség bejelenti, hogy a törteti leányegyházközségnek részben a lelkész járandóságára, részben pedig a nedves időjárás miatt megrongált egyházi épületek helyreállítására megengedte, hogy 2.000.— P hitelkeretet vehessen fel. Az elnökség intézkedését a tanács jóváhagyja és megerősíti.