A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1941. november 20.
1941. november 20. — 67. ölben állapítja meg. A régi egyház vagyonából az új egyházközségnek engedi át a Gyulay-téri 350 négyszögöl templomtelket é& a V. K. M. által még 23 éven át folyósítandó templomépítési segélyt. A normálköltségvetés kiadási rovatában felvette a IVvailásoktató-lelkészi állás fenntartására szükséges évi 2400 pengőt, továbbá 600 pengőt a lelkészi hivatal berendezésére és 800 pengőt az építkezésekre. Ezekkel a költségvetés 3782 pengő hiányt mutat,, ugyancsali hiányt mutat a régi egyházközség költségvetése is. Az új egyházközség neve Újpest—Megyer-kertvárosi református egyház. A régié pedig újpesti református, egyház. A megosztás életbeléptetésére nézve a presbitérium később kívánt határozni. A fenti határozatokat Szenyéri Ernő és Karabélyos Andor presbiterek megfelebbezték azzal az indokolással, hogy egyszer a presbitérium már állást foglalt a megosztás elhalasztása mellett, továbbá hogy a mai háborús helyzet nem alkalmas, .sőt veszedelmes egy gyülekezet kettéosztására. Az egyházmegyei közgyűlés 21/1941. számú határozatában a felebbezésnek elutasításával az újpesti anyaegyház két egyházközséggé való megosztását jóváhagyta, az egyházrészi tanács, illetve a presbitérium erre vonatkozó határozatait megerősíti azzal, hogy a presbitérium halasztási kérelme nem teljesíthető, mert indokolatlan és súlyos egyházi lelki érdekekkel ellentétben áll. A részleteket illetően a) a presbitérium 1941. április 19-i 2. sz. határozatának megerősítésével az egyházmegyei közgyűlés iái két egyházközség határvonalát az ott megjelölt Horthy-, Deák-, Toldy-, Arany-, Zsilip-utcák tengelyében állapítja meg. b) Az egyházrészi tanács április 8-i, 5. számú, valamint a presbitérium április 19-i, 3. számú kérelmére az új egyházközség presbitereinek számát az egyházmegyei közgyűlés 30-ban, a régiét 40-ben állapítja meg, 10—10 póttaggal. c) Az egyházrészi tanács 8., a presbitérium 4. határozatait közgyűlésünk jóváhagyván, kimondja, hogy amennyiben aiz egyházmegye eddig egységes adókulcsot nem léptet életbe, az új egyházközség adókulcsa a jelenleg érvényes újpesti adókulccsal egyezik. Elrendeli a jóváhagyott adókulcsnak megfelelő példányszámban záradékolását d) A 10. egyházrészi és az 5. presbiteri határozatokban foglalt kérelmet a két egyház szavazat számértékre vonatkozólag közgyűlésünk az egyházkerületi közgyűlés elé terjeszti azzal a javaslattal, hogy az új egyház szavazata 2-ben, a régi újpesti egyházé pedig 6-ban állapíttassák meg, mert az utóbbinál a jelenlegi IV-ik v. o. lelkészi állást figyelembe kell venni mindaddig* míg a lelkipásztor választás az új egyházközségben megtörténik. e) A presbitérium 6. határozatát, melyben az új egyházközség tulajdonába bocsátja a Gyulay-téri 350 négyszögöl templom-