A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1941. november 20.

42 1941. november 20. — 5. telelnek és a hálának azt a szerény külső jelét, amelyet most, íme, magunkkal hoztunk. Testvérünk, barátunk és atyánk a Jézus Krisztusban! Második elődöd, Baksay Sándor, önéletrajzában szülőföldjéről írja ezeket az édesen zengő, könnyharmatos sorokat: „Szép ligetes Ormánság, patakos mezők, bársonyos hegyek, sugárzó ormok ott a Dráva mentén! Annak a sovány kévécskének, melyet ez az esetlen kéz összetartozott, minden kalásza a ti méhetekből sarjadzott ki . . . Némának kellene lennem, ha a te nyelvedet. . . nem beszélném." Engedd meg, hogy most, amikor mi is elhoztunk magunkal egy sovány kévécskét — ó mennyivel esetlenebb kézzel tartóztuk össze azt, mint aminő ai Baksayé volt, a tiédről nem is szólva! —, bizonyságot tegyünk terólad Isten és emberek színe előtt, mint lelki szülőnkről és nevelőnkről s elmondjuk neked, hogy némának kellene lennünk, ha a te nyelvedet nem beszélnők. Összegyűjtötte neked ezt a kévét kilenc olyan tanítványod, kik valaha lábadnál ülhettek és akiket később Urunknak fölöttébb kedvező kegyelme egy vagy más vonatkozásban munkatársaidul rendelt, valamint tizenhét olyan munkatársad, akik boldogan vallják meg, hogy egy vagy más térem veled együtt dolgozva váltak tanítványaiddá. Egyéb okok mellett már csiak azért is sovány ez a kéve, mert a remélt és örömmel vállalkozott írótársak egy tekintélyes részét, főleg a külföldieket, leküzdhetetlen akadályok, háború, betegség, vagy hasonlók, tartották vissza a közreműködéstől. De bármilyen sovány is, most olyan áhítatos érzések közt helyezzük ezt a kévét öledbe az Országos Református Lelkészegyesület ajándékaként, mint amilyen érzésekkel a templomban és a gazda otthonában szokták elhelyezni aratóünnepen a kalászkoszorút. Könyvet készíttetett neked a magyar református lelkészeknek vezetésed alatt álló társasága, mert úgy gondolta, ez lehet mindem soványságában is a legméltóbb hálaajándék annak a számára, akinél mélyebb és egyetemesebb hatású lelkitanítójuk sohasem volt még négy század alatt a magyar református egyház ígehirdetőinek s a velük aizonegy Lélek kenetét vett, ha nem is prédikáló, de annál inkább bizonyságtevő véneinek. Ennek a könyvnek majd önmagáért kell beszélnie, előtted és a világ előtt. Ne essék hát most több szó róla, se ajánlgató, se mentegetődző. Ellenben' hadd mondjunk meg még annyit, hogy mi, amikor ezt ai könyvet írtuk, úgy éreztük, hogy három más könyv lapjairól vetődnek elénk szüntelen olyan sugárkévék, amelyeknek fénye számunkra a munkát — ezt a neked végzett munkát éppúgy, mint máskor a veled végzett munkát — örömmé tette és teszi.