A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1941. november 20.

12 1941. november 20. — 5. pasztalatokat hozott. Magam is sokszor láttam, hogy nagyszerű tudását, rendkívüli szakértelmét, bámulatos szorgalmát és szelíd formában nyilvánuló, de hajthatatlanul szívós erélyét mi­lyen odaadással szentelte a/ Baár-Madas leánynevelő intézet szol­gálatára. Szolgálatának nagy értékét megbecsüljük, nem feled­jük el s őt hálánkról és nagyrabecsülésünkről biztosítjuk. Az egyházkerület tisztviselői kairábaim két fontos változás történt. Dr. Fromm Lajos ügyész úr és. Ferenczy Károly vagyon­kezelő úr előrehaladott életkorukra és megrendült egészségükre való hivatkozással állásukról lemondottak és szükségessé válik munkakörüknek új emberekkel való betöltése. Az egyházkerület a tárgysorozat megfelelő pontjánál foglalkozik kérésükkel Most itt azonban becsüljük meg és köszönjük meg e két derék tiszt­vislőnknek munkáját. Dr. Fromm Lajos 1921-ben foglalta el az egyházkerületi ügyészi állást. Nagytekintélyű és keresett ügyvédi irodájának vezetése mellett odaadó hűséggel és pontossággal in­tézte aiz egyházkerület jogügyi adminisztrációját és látta el az egyházi igazságszolgáltatás által az egyházkerületi ügyészi tisztévé tett kötelességeket. Hányszor gyönyörködtünk finom jogi fej­tegetéseiben, mennyi erkölcsi és anyagi sikert jelentett az egy­házkerületnek világi bíróságok előtt folytatott pereiben az ő pontos, megfontolt, nagy tudásra támaszkodó, szerényen előadott, de tiszteletet parancsoló s végeredményben sokszor perdöntő ügy­védi felfogása. Mikor eltávozik közülünk, megszorítjuk a kezét s biztosítjuk őt a dunamelléki egyházkerület nagyrabecsüléséről és hálájáról. Ugyanilyen érzésekkel veszünk búcsút Ferenczy Károlytól is. Őt Darányi Ignác főgondnok úr hozta egyházkerületünkhöz. Mint gazdasági tanítóképzőintézeti igazgató korábban nyugal­maztatta magát, hogy egész erejével és idejével az egyházkerületi vagyonkezelés szolgálatába álljon. Kiváló szakértelméhez nagy gyakorlati tapasztalat járult, ezt kiegészítette páratlan szorgalma, lelkiismeretessége és pontossága. Az egyházkerület elhanyagolt vagyonállományát gyökeres munkába vette. Kicserélte a bérlő­ket, megjavíttatta a szerződéseket, felfokozta a birtokok jövedel­mezőségét, tisztázta a vagyonjogi és adóügyi kérdéseket, pótolta és kifejlesztette az egyházkerület vagyonkezelőségi igazgatását. Mindezek felett pedig a fokozott jövedelmekből minél többet igyekezett a birtokok többjövedelmezősége érdekében beruházni s ennek a törekvésnek köszönhetjük, hogy a dunamelléki egy­házkerület birtokainak épületei húsz év alatt majdnem mind megújultak. A jó munka tiszta öntudatával távozik tülőnk, saj­nálatosain megroppant egészségének halasztást nem tűrő paran­csára. Mi hálával és elismeréssel bocsátjuk el őt és azt kérjük Istentől, hogy a pihenés mielőbb egészségének teljes helyreál­lításához vezessen s minél tovább számíthassuk őt barátaink, tanácsadóink és szükség esetén segítőink közé.

Next

/
Thumbnails
Contents