A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1940. november 21.
-188 tartamára magasabb egyházi tisztség viselésétől való eltiltásra ítéli, végül kötelezi panaszlottat az egyházmegyei bíróság ítéletében megjelölt 105 P eljárási költség megfizetésére is. (1—1940. bir. szám.) 2. A dunamelléki református egyházkerületi bíróság időszaki tanácsa, mint felebbezési fegyelmi bíróság a delegált vértesaljai egyházmegyei bíróságnak Papp Ferenc nagyszokolyi presbiter fegyelmi ügyében hozott és megfelebbezett ítéletét 1940. évi március hó 27-én tartott ülésében felülvizsgálta és abban a következőképen ítélt: A dunamelléki református egyházkerület bírósága, mint felebbviiteli fegyelmi bíróság a delegált vértesaljai egyházmegyei fegyelmi bíróság ítélete rendelkező részének a Papp Ferenc nagyszokolyi presbiter terhére megállapított fegyelmi vétség tényálladékára és minősítésére, valamint a perköltségekre vonatkozó részét helybenhagyja, ellenben a kiszabott fegyelmi büntetésre vonatkozó rendelkezését megváltoztatja és Papp Ferencet az általa elkövetett, az É. T. VI. t. c. 46. §. A/3, pontjába ütköző fegyelmi vétség miatt ugyanezen t. c. 47. §. A/a. pontja alapján feddésre ítéli. (5—1940. bir. szám.) 3. A dunamelléki református egyházkerület bíróságának idősza!ki tanácsa, mint fegyelmi bíróság és dr. Keresztessy Ferenc volt jászberényi egyházközségi főgondnok ellen fegyelmi vétség miatt folyamatba tett ügyben a kecskeméti református egyházmegyei bíróság mint fegyelmi bíróság részéről 1939. szeptember 29-én 7—1939. B. szám alatt hozott megszüntető végzés ellen dr. Révész László egyházmegyei ügyész valamint az egyházközség részéről a határozat kihirdetésekor szóval bejelentett és jegyzőkönyvbe foglalt felebbezést, továbbá dr. Keresztessy Ferenc panaszlott által törvényes határidőben beadott felebbezéseket alulírott helyen és napon vizsgálat alá vette és a következőleg határozott: Végzés: Az egyházkerületi bíróság a kecskeméti református egyházmegye 7—1939. B. sz. végzését feloldja, az alábbiak figyelembevételével keresztülviendő bizonyítás kiegészítést és a kifejlendőkhöz képest újabb határozat hozatalát rendeli el. (9—1940. bir. szám.) Teleki József gróf s. k. Dr. Ravasz László s. k. főgondnok, püspök, világi elnök. lelkészi elnök. Dr. Hetessy Kálmán s. k. jegyzőkönyvvezető.