A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1940. november 21.
156 1940. március 27. — 12—13—14. — - természetesen, birtokon kívül — az egyházmegyei közgyűlésnek a bővített újpesti vallásoktatási szabályrendelet záradékkal való ellátása tárgyában hozandó határozatát az egyházkerületre. 6. Kara Pál, Budapest-Szilágyi Dezső-téri s. lelkész, aki 1936. szeptemberében tett első lelkészképesítő vizsgálatot, utána pedig az amsterdami szabad egyetemen töltött csaknem három évet és theológiai doktori vizsgálatának utolsó része van csupán hátra, kéri, hogy az egyházkerület tekintse igazoltnak a második lelkészképesítő vizsgálatról való eddigi elmaradását és engedje meg, hogy azt 1940. szeptember havában tehesse le, minthogy első vizsgája leteltétől már több, mint három év telt el. Az egyházkerületi tanács Kara Pál s. lelkésznek a második lelkészképesítő vizsgálatról való eddigi elmaradását igazoltnak tekinti és megengedi, hogy 1940. szeptember havában második lelkészképesítő vizsgálatra állhasson. 7. Ngárg Pál, a felsőbaranyai egyházmegye esperese, az egyházközségében felszaporodott teendőkre hivatkozással, tizenkét éve viselt esperesi tisztéről lemondott. Lemondását a felsőbaranyai egyházmegyének 1940. március 4-én tartott közgyűlése — 6. számú határozatával fájó érzésekkel vette tudomásul s el nem múló hálája és elismerése jeléül tiszteletbeli esperesévé választotta. Egyházkerületi tanács őszinte sajnálattal értesül Nyáry Pálnak esperesi tisztéről való lemondásáról. Mint esperes, tisztségének tartama alatt egyházkerületi közgyűlésünknek hivatalból való alkotó tagja volt. Ebbéli minőségében értékes működést fejtett ki egyházkerületi közgyűléseinken és egyházkerületünk különböző bizottságaiban. Egyházkerületi tanácsunk amidőn eme műkő-. déséért őszinte köszönetét tolmácsolja, azt a reménységét fejezi ki, hogy más vonatkozásban bizonyára alkalma lesz még értékes munkásságát igénybe venni. 8. A felsőbaranyai egyházmegye esperese 1939. december 6-án jelentette püspök úrnak, hogy az egyházmegye területén levő, eddig szórványként szereplő Magyarboly községben Albrecht főherceg birtokára a Szabolcs-megyei Vaja községből 24 többgyermekes család telepedett le 154 lélekkel s ez a szám azóta 206-ra emelkedett. Sürgős intézkedést kért a hívek lelki gondozása érdekében. Püspök úr örömmel vette ezt tudomásul s annak a véleményének adott kifejezést, hogy az így megnépesedett szórványt egyelőre missziói fiókegyházközséggé kell szervezni. Az új hívek lelki szükségleteinek ellátására missziói segédlelkészt küldött Magyarbolyba. Ennek folytán hatályát veszítette az 1939.