A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1940. november 21.
154 1940. március 27. — 12—13—14. egyházmegye eme határozatát az újpesti egyházközség presbitériuma 1939. október 28-án tartott ülésének VI. sz. határozatában megfellebbezte az egyházkerületi közgyűléshez. A pestkörnyéki egyházmegye epeiese a püspök úrhoz 1939. november 13-án küldött felterjesztésében jelentette, hogy az újpesti egyházközség presbitériumának a fellebbezést kimondó határozata elíen törvényes időben Papp Gusztáv dr. vallásoktató lelkész nyújtott be nála, többek közt azon az alapon, hogy a vallásoktatási szabályrendelet ügye nem volt a presbitérium ülésének tárgysorozatára kitűzve, így ebben a kérdésben a presbitérium nem is hozhatott határozatot. Egyházkerületi közgyűlésünk 35/1939. sz. határozatával kimondta, hogy addig nem foglalkozhatik az újpesti egyházközség presbitériumának fellebbezésével, míg a presbitérium eme határozatának törvényes volta ellen beadott fellebbezés jogerős elintézést nem nyer. A pestkörnyéki egyházmegye esperese 1940. január 25-én a püspök úrhoz intézett felterjesztésében jelenti, hogy Papp Gusztáv dr. 1940. január 17-én kelt levelével visszavonta fellebbezését, tekintettel arra, hogy az újpesti egyházközség presbitériuma 1940. január 14-iki ülésében eleget tett az egyházmegyei közgyűlés utasításának és gondoskodott a vallásoktató lelkészeknek az egyházmegyei vallásoktatási szabályrendeletben előírt segélyezéséről. Minthogy az újpesti egyházközség presbitériumának fellebbezését kimondó határozata Papp Gusztáv dr. fellebbezésének visszavonásával jogerőre emelkedett s az újpesti egyházközség presbitériuma nem vonta vissza ezt a fellebbezést, bár az egyházmegyei közgyűlés utasításának azóta eleget tett, egyházkerületünknek érdemben kell foglalkozni a fellbbezéssel és azt elutasítja, minthogy maga az egyházközség is belátta időközben az egyházmegyei határozat kívánságának szükségességét. 5. Az újpesti egyházközség presbitériuma 1940. január 14-én tartott gyűlésén — a pestkörnyéki egyházmegye 22/1939. számú határozatában foglalt kívánalomnak megfelelően — megalkotta új vallásoktatási szabályrendeletét. Az egyházmegye vallásoktatási szabályrendelete 7. §-a a) és g) pontjainak megfelelően, kimondotta, hogy igénybe veszi vallásoktató lelkészeinek külön szolgálatait és biztosítja számukra az egyházmegyei szabályrendelet által megszabott külön díjakat. Az újpesi egyházközség presbitériumának eme határozatával megalkotott, illetve kibővített vallásoktatási szabályrendeletet a pestkörnyéki egyházmegye esperese 602/1939. szám alatt a következő záradékkal látta el: „Az ezen jegyzőkönyvben foglalt egyházközségi vallásoktatási szabályrendelet jóváhagyatott a pestkörnyéki ref. egyházmegye 1939. szeptember 27-iki köz gyű-