A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

84 1939. november 24. — 115—116. 115. Theológiai igazgató előterjeszti Vörös Kálmán s. lelkész kérését. Vörös Kálmán püspöki engedéllyel a budapesti tudo­mányegyetem hallgatója volt s tanári alap- és szakvizsgát tett. Minthogy e munkájával volt elfoglalva, második lelkészképesítő vizsgálatára elkészülni nem tudott s így azt kéri, hogy az első lelkészképesítő vizsgálatától számított háromévi határidőn, azaz 1939. szeptemberén túl 1940. januárjában tehesse le a második lelkészképesítő vizsgát. Az egyházkerületi közgyűlés, tekintettel arra, hogy Vörös Kálmán az első lelkészképesítő vizsgálatát követő három évet tanári szakvizsgálat megszerzésére fordí­totta, megengedi azt, hogy második lelkészképesítő vizs­gálatát 1940. január havában tegye le. 116. A tanügyi bizottság előterjeszti a vallásoktatási szak­osztály jelentését az 1938/39. iskolai évben a nem református is­kolákban folgó vallásoktatásról. E jelentés alapjául szolgált: 1. a vallástanítók személyi törzskönyvi lapja", 2. a vallásoktatóknak a püspök úrhoz küidött összefoglaló jelentése és 3. a vallásoktató tanító — és tanítónő — képesítő vizsgálatokról adott vizsgaelnöki jelentések. I, A nem református közép- és középfokú iskolák vallás­oktatását végezte: 38 gyülekezeti lelkipásztor, 2 vallástanár, 47 vallásoktató lelkész, 31 gyülekezeti s. lelkész, 20 vallásoktató s. lelkész, 15 theológiát végzett vallásoktató tanítónő, 3 vallás­oktató tanító, 19 tanári, vagy tanítói oklevéllel bíró vallásoktató tanítónő, 8 theologus, összesen 183 vallásoktató. A vallásoktatásban részesülő tanulók számáról tájékoztató öszefoglaló táblázat az idén nem volt elkészíthető, mert az új konventi személyi törzskönyvi lap idevonatkozó rovatai ezt nem tették lehetségessé. A vallásoktatók a szorosan vett iskolai munkán kívül igen szorgalmasan részt vettek mindennemű egyházi munkában, így pl. templomi igehirdetésben, vasárnapi iskolák vezetésében, diákegyesületi, cserkész, nőegyesületi, bibliaköri, kórházmissziói stb. munkában, az egyházmegyei életben, egyházi lapok szer­kesztésében és írásában, konferenciai előadások tartásában, kül­földön élő magyarok lelki gondozásában, külföldi magyar pro­paganda-munkában, theológiai, vagy más egyetemi tudományos munkában, az egyházi zene művelésében s általában minden az egyházi életben előforduló szolgálatban. A tanulók mindenütt résztvettek a helyi körülményeknek megfelelően tartott évnyitó és évzáró istentiszteletben. A tanulók szorgalma, érdeklődése, magaviselete és tanulmányi előhaladása általában a vallásoktatók dicséretét váltotta ki. Sajnos, a tankönyvek és az énekeskönyv drágasága és »

Next

/
Thumbnails
Contents