A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.
1939. november 23.
9 1939. november 23. — 17—18. Fáradhatatlan elevensége, olthatatlan kötelességteljesítése, megszégyenítő jósága, példaadó buzgósága, tiszta, hű lelke és előkelő gondolkozásmódja idegeneket is őszinte tiszteletre késztet iránta, hozzá közel állókban mélységes rokonszenvet és szeretetet ébreszt. Ezt az évet tette ő emlékezetessé azzal, hogy áldott lelkű élettársával: apsai Szászy Júlia úrnő őexcellenciájával együtt a bácsalmási kicsiny egyháznak szép templomot építtettek és azt méltóképen felszerelték. Majd az adományokról való beszámolásnál fogom e jótett értékét megmutatni, itt jelképes voltát emelem ki. Az aranylakodalmas pár félszázad örömeinek és áldásainak emlékezetére, mélyen meghatva az isteni kegyelem ezerszer megtapasztalt nagyságától, lenn a határszélen bástyát épít a nemzeti eszme számára, új tornyot a régi fény sugároz tatására s olyan oltárt, amelyet a református férj és katholikus feleség közös imádsága szentel Isten dicsőségére. Egyházkerületi közgyűlésünknek most van alkalma köszönteni a budapesti egyházmegye gondnokát, dr. Tasnádi Nagy Andrást igazságügyminiszteri kinevezése alkalmából, amikor már e magas tisztségétől meg is vált s kormányzói kitüntetéssel felékesítve elfoglalta az országgyűlés képviselőházának elnöki székét, a nemzeti szuverénitás legmagasabb méltóságát. A kultuszminiszteri államtitkári székben az elmúlt év alatt három nagyon kedves egyéniséggel találkoztunk. Elköszönünk Zsindely Ferenctől, aki rövid szolgálata alatt is nagyon megnyerte szívünket. Régi barátsággal köszöntjük Jalsoviczky Károlyt, aki szép hivatali pályafutásának koronájaképen érkezett erre a polcra, a melyet valóban őrhelynek nézett s példaadó hithűséggel, megható szolgálatkészséggel, tettekkel bizonyított jóakarattal töltött be, fájdalom, igen rövid ideig. Most, amikor hivatali gondoktól felszabadulva, finom szellemét és nemes érzéseit egészen anyaszentegyháza szolgálatába állíthatja, reménykedéssel és szeretettel köszöntjük őt a dunamelléki egyházkerületen, ahol nemcsak a személyéhez fűződő rokonszenvvel, de édessityját szemünk elé állító emlékezéssel kapcsolódik hozzánk. Tisztelettel és bizalommal köszöntjük Fáy István államtitkár úr őexcellenciáját. Nagy műveltsége, előkelő egyénisége, nemes politikai művészete és széleskörű közigazgatási tapasztalatai erre a tisztre őt fölöttébb alkalmassá teszik mindazok szemében, akik tudják, hogy ősi hitét milyen benső komolysággal vallja és ősei egyházát milyen fiúi gyöngédséggel és fiúi bátorsággal védelmezi. Most van először alkalmunk köszönteni az egyházkerület kilencedik egyházmegyéiét: a pestkörnyékit. Múlt év december 8-án volt az ünnepélyes megalakulása s még ma is emlékszünk arra a két országos jelentőségű megnyilatkozásra, amelyet a gondnoki és az esperesi székfoglaló tartalmazott. Azóta egy esztendő kemény munkájának láttára szép eredmények és nagy igé; retek összefonódásából alakul ki bennünk az az öntudatunkat