A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.
1939. november 23.
74 1939. november 23. — 91—92—93—94—95. hidegkúti, soroksári és csillaghegyi állami elemi iskolák tantermeiben, valamint a kispesti és újpesti elemi iskolai igazgatói irodákban a korpusz kereszt van kifüggesztve. Ebben vallássérelmet lát és megfelelő intézkedést kér. Egyházkerületi közgyűlésünk megállapítja, hogy az 1907: XXVII. t. c. 17. §. első bekezdése értelmében, mely szerint nemzeti és valláserkölcsös gondolat külső kifejezéséül minden iskolában jellegkülönbség nélkül Magyarország címere helyezendő el; e közös nemzeti jelvényen kívül vallási jelvények elhelyezése csupán a felekezeti iskolákban van megengedve, -— felekezeti jelvények állami elemi iskolákban való kifüggesztése tilos. Minthogy pedig nem vitás, hogy a korpuszos kereszt a római katolikus egyháznak felekezeti jelvénye, annak állami elemi iskolában való kifüggesztését törvényellenes túlkapásnak tartja és mint nyilvánvaló vallássérelmet fölterjeszti az egyetemes konventhez megfelelő intézkedés végett. 92. A pesti egyházmegye fölterjeszti a gödöllői egyházközség által pénztárosi és szegénygondozói állásról alkotott szabályrendeletét megerősítés végett. Egyházkerületi közgyűlésünk a gödöllői egyházközség módosított pénztárosi és szegénygondozói állásra vonatkozó szabályrendeletét megerősíti. 93. A pesti egyházmegye fölterjeszti a gödöllői egyházközség pénztárosának és szegény gondozójának díjlevelét. Ezek a díjlevelek csupán abban különböznek a régiektől, hogy miután pénztáros és szegénygondozó a Társadalombiztosító Intézetnél nem biztosítható, az erre vonatkozó rendelkezés a díjlevél harmadik pontjából kihagyatott. Egyházkerületi közgyűlésünk a gödöllői egyházközség pénztárosi és szegénygondozói állásának módosított díjleveleit jóváhagyja és megerősíti. 94. Tolnai egyházmegye felterjeszti a bölcskei református olvasókörnek öt példányban kiállított alapszabályait, melyeket 1939. évi közgyűlésének 53. sz. határozatával jóváhagyott. Egyházkerületi közgyűlés a bölcskei református olvasókör alapszabályait a maga részéről is megerősíti. 95. Felsőbaranyai egyházmegye 1939. évi 37. sz. határozatával újból felterjeszti a siklósnagyfalusi presbitériumnak azon kérelmét, hogy szórványai közül Alsószentmárton az egyházasharaszti-i, Kásád pedig az oldi anyaegyházközséghez csatoltassék. Indokolja azzal, hogy mindkét szórványba csak a nevezett egyházközségeken keresztül lehet eljútni.