A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

68 1939. november 23. — 91—92—93—94—95. mörítéséről s azok lelki gondozásának átvételéről és megkezdésé­ről. Ezen előzmények után az Örkényi református presbitérium és egyházközségi közgyűlés kimondotta azt, hogy a maga lelkigon­dozásának kötelékéből elbocsátja az eddig általa gondozott evan­gélikus híveket, dacára a létrejött egyességnek. Teszi ezt fájdal­mas megjegyzéssel, kifejezve azt, hogy hűséggel gondozta eddig az evangélikus testvéreket s mindkettőjükre erőt jelentett az ed­digi közösség a másvallásúak nagy tömegei között. A megindult folyamatot azonban nem látja célszerűnek megakasztani s a kényszerítő körülmények hatása alatt elbocsátja kötelékéből az evangélikusokat azzal, hogy 1939. január 1-től kezdve lemond az evangélikusok eddigi szolgáltatásairól. Kijelenti a presbitérium és a közgyűlés is, hogy a kiválásra okot nem adott s a kiválással kapcsolatban semmiféle anyagi kötelezettséget nem vállal ma­gára s mindennémű anyagi igény támasztását elhárítja magától. Megállapítja, hogy a különválási mozgalom a bányakerületi ev. egyházkerülettől indult ki. Kijelenti, hogy minden ingó és ingat­lan vagyon tisztán ref. eredetű s így a ref. egyház tulajdona ma­rad. A pesti egyházmegye közgyűlése 44/1939. sz. határoztával az Örkényi egyházközségnek az evangélikusok kiválására vonat­kozó határozatait jóváhagyta s az 1903-ban kötött egyházható­ságilag is jóváhagyott egyességet a maga részéről érvénytelennek minősíti. Az Örkényi egyház tulajdonát képező ingatlanokat re­formátus eredetűnek ismerve, azt az Örkényi ref. egyház kizáró­lagos tulajdonának mondja ki. Egyházkerületi közgyűlés tudomásul veszi az evan­gélikus híveknek a bányai ev. egyházkerület indítására az Örkényi egyházközségből való kiválását. Kimondja, hogy a kiválás következtében az Örkényi ref. egyházat semmiféle anyagi vagy lelkigondozási kötelezettség nem terhelheti. Tudomásul veszi, hogy a meglévő ingó és in­gatlan vagyont Örkény teljes egészében az Örkényi ref. egyházközség tulajdonának tartja. Megállapítja, hogy a kiválási mozgalom a bányai ev. egyházkerület kezdemé­nyezésére indult meg. 81. Topscher Vilmos mohácsi református tanító 1927. évtől kedve több ízben s legutóbb 1938. évben kérte az egyházat, hogy díjlevelében biztosított tanítói földjéből elbirtoklás következté­ben hiányzó 1 kat. hold 1168 négyszögöl terület után 10 évre viszamenőleg adjon kárpótlást, még pedig úgy, hogy az egyház az egyszerre való fizetéssel túlságosan ne legyen megterhelve, 10 év leforgása alatt akként rendeztessék követelése, hogy a követ­kező évtől kezdve 10 éven át az 1 hold 1168 négyszögöl terület­nek kétszeres mennyisége, azaz 3 hold 736 négyszögöl hasíttassék ki az egyház tulajdonát képező ingatlanból s ez a kihasított te-

Next

/
Thumbnails
Contents