A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

50 1939. november 23. — 17—18. segítő, tanácsadó, irányító és gondoskodó erőnek. Épen ezért szükségét látja annak, hogy egyetemes református egyházunk szociális élete intézményesen megszerveztes­sék s az egyetemes konvent által felállított keretben olyan programm dolgoztassék ki, amely alkalmas szociális kér­dések megoldására s ezeken keresztül a lelki közösség erőteljesebbé és bensőbbé tételére. Felkéri egyetemes kon­ventet, hogy erre vonatkozólag a szükséges intézkedése­ket tegye meg. 49. A felsőbaranyai lelkészegyesület megalkotta az E. T. II. t. c. 10. §-ának hatályosabbá tételére a felsőbaranyai ref. lelkipásztorok becsületszékét s elkészítette a becsületszék alap­szabályait, mely szerint a becsületszék kiterjed az egyházmegye minden lelkipásztorára és lelkészi szolgálatot teljesítő segédlelké­szére és a hitoktatókra. Célja a kari becsületnek és hivatástudat­nak ápolása, erősítése, fenntartása és védelmezése. A becsületszék a lelkész vagy családja azon cselekedeteit és ténykedéseit teszi jogos bírálat tárgyává, ami a lelkészi kar becsületébe, a kari szel­lembe és a lelkészi hivatásba ütközik és arra igyekszik, hogy az illetőt az egész lelkészi kar becsülete, kari szelleme és lelkészi hi­vatása betöltésére bírja. Eljárás alá vonható a lelkésznek vagy családjának minden olyan cselekedete, vagy magatartása, ami a lelkészi szolgálat eredményességét akár a gyülekezetben, akár azon kívül akadályozza vagy veszélyezteti. A becsületszéknek 10 rendes és 2 póttagja volna és ötös tanácsban hozza meg határoza­tait. Az eljárás indítható az esperes, bármelyik lelkész és az illető lelkész saját kérelmére. Titkos szavazással dönt. Az eljárás meg­szüntetendő a panasz alaptalansága esetén, vagy ha a panaszlott megbánva tettét, Ígéretet tesz, hogy a kifogásolt eset többé előfor­dulni nem fog. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a kö­vekező büntetést alkalmazhatja: 1. A vétkest a bíróság elnöke a bíróság előtt megfeddi. 2. Ajánlja, hogy távozni igyekezzék az egyházmegyétől vagy kérje nyugdíjazását. 3. A lelkészi kari kö­zösségből a vétkest kizárja. A Lelkészegyesület által alkotott ezen alapszabályokat a felsőbaranyai egyházmegye 19/1939. sz. határozatával elfogadta s jóváhagyás végett felterjeszti a kerületre. Egyházkerületi közgyűlés a felsőbaranyai lelki­pásztorok becsületszékének alapszabályait, mint egyházi alkotmányunkba ütközőt nem hagyja jóvá. Egyházi Tör­vényünk a VI. t. c.-ben szabályozta a bíráskodást. Az itt megalkotott bíróságon kívül más testület vagy szervezet bírói funkciót nem gyakorolhat. Az az evangéliumi gon­dolat, mely a felsőbaranyai lelkészegyesületet a lelkipász­tori becsületszék alkotására késztette, az Egyházi Tör­vényben szervezett bíráskodásban is megvalósulhat s meg is kell, hogy valósuljon.

Next

/
Thumbnails
Contents