A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

28 1939. november 23. — 17—18. sabbrendű, tisztább erkölcsű, jobb világ, szellemben, gazdagabb nemzedék eljövetelén fáradozunk, mint magyar emberek Isten­től nyert képességeinket az ő kegyelmi ajándékaival, Szent Lel­kével és Igéjével úgy akarjuk művelni, tisztítani, hogy ez a nem­zet fennmaradjon és különb legyen. Erősebb, magyarabb és ne­mesebb legyen! Ezzel be is fejezném jelentésemet, ha nem kellene megem­lékeznem egy költeményről, amely száz évvel ezelőtt született, a szerzője legegyénibb lírának szánta, ma pedig az egész nemzet imádsága és Enekeskönyvünk 37. dicsérete. Kölcsey Ferenc épen nem volt egyházi és theológiai érdeklődésű, sőt kifejezetten felvi­lágosodott szellem és klasszikus műveltségű ember, de a magyar sorsnak egyik legszenvedélyesebb megérzője és tolmácsa. A Hym­nus kurucos, zsoltáros, profetikus költemény, kihűlt lávadarabja «gy ki nem tört vulkánnak. Népe létkérdését viszi az élő Isten elé és bűnbánatának mélységeiből kinyújtja kezét a szánó, ked­vező isteni kegyelem felé. Ezért olyan magyar s ezért olyan bib­liás ének ez; benne zeng az örök magyar kálvinizmus is. „Nyújts feléje védő kart, tengerén kínjának" imádkozunk mi is ma, ugyanazt a sorsélményt hordozva, mint száz év előtt Kölcsey. Egyházkerületi közgyűlésünk a püspöki jelentéssel kapcsolatban 1. mélységes hálaadással borul le az isteni Gond­viselés előtt, mely a két évtizeddel ezelőtt nemzetünk tes­téről letépett testvéreink közül legutóbbi egyházkerületi közgyűlésünk óta a mi Istentől rendelt Kormányzónk országlásának 20-ik esztendejében vér nélkül visszaadott nékünk egy millió testvérünket, köztük több, mint két­százezer hittestvérünket is és azok — kiépített új, maga­sabb egyházi szervezeteik megszüntetésével — ennek a hónapnak az elején visszatértek magyar református ke­resztyén anyaszentegyházunk közösségébe; 2. szívből köszönti meleglelkű, fáradhatatlan fő­gondnokát abból az alkalomból, hogy mennyei Atyánk kegyelméből 80-ik életévét is betöltötte s ezt az esztendőt azzal is emlékezetessé tette, hogy fenkölt gondolkodású, más hiten lévő hitvesével együtt templomot építtettek a mai déli végeken lévő bácsalmási kicsiny gyülekeze­tünknek; 3. őszinte tisztelettel köszönti érdemes alkotótagját, Tasnádi Nagy András dr-t abból az alkalomból, hogy az ország legmagasabb közjogi méltóságába, az országgyű­lés képviselőházának elnöki székébe emelkedett; 4. áldáskívánással üdvözli az évtizedek óta külön­böző egyházi tisztségekben munkálkodó alkotó tagját, Jalsoviczky Károly dr-t abból az alkalomból, hogy hiva-

Next

/
Thumbnails
Contents