A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

243­vezérfonal alapján egyéni csendesórát tartottunk, fél 10-től— 12-ig őnvizsgálati kérdésekről szóló előadás következett meg­beszéléssel, délután 5 órakor, valamint este fél 9-kor újabb elő­adások, illetve megbeszélések következtek a diakonissza élet fontos kérdéseiről. A csendes napok munkarendje annyiban kü­lönbözött ettől, hogy a délelőtti előadás előtt még egy közös bibliatanulmányozás volt beiktatva s délután három előadás hangzott el. A csendes napok alkalmából egyetlen vendég előadó szolgálatait vettük igénybe, — a délelőtti bibliatanulmányokat és a záróelőadást Lic. Gottlob Spoerri, a zürichi nagy diakonissza­intézet lelkésze, aki egyébként az egyetem egyik theológiai elő­adója és a svájci egyházi éleinek jelentős értéke, tartotta. Lic. Gottlob Spoerri kizárólag intézetünk konferenciáira jött Magyar­országra. Egyébként az összes előadásokat az anyaház vezetősé­gének tagjai látták el. A bibliatanulmány-sorozat összefoglaló címe: „Elhívás és szolgálat" volt. Az előadások és megbeszélések címei közül csak néhányat említünk: ,,Elem-e azt. hogv Isten kegyelmébe fogadott, vagy megelégszem több-kevesebb kegyes­séggel? Szüntelen imádkozom-e, vagy megelégszem egy-egy elsietett csendes órával? Célegyenest igyekszem-e a teljes élet felé, vagy beérem emberi célokkal? A megszokás kísértései, Fele­lősségem a fiatalok iránt, Istennek szentelt élet, A diakonissza és vezetői stb." A konferencia június 17-én, szombaton, este úr­vacsorai istentisztelettel zárult, amelyet másnap a Kálvin-téri templomban ünnepi istentisztelet követett, amelyen az igét Mura­közy Gyula Kálvin-téri lelkész, igazgatótanácsi tagunk hirdette, ehhez kapcsolódott nyolc diakonissza testvérünk felszentelése. A. felszentelést dr. Ravasz László püspök, alapítványunk elnöke végezte. Meg kell említenünk, hogy a felszentelési liturgiát, vala­mint a diakonissza testvérek fogadalomtételének szövegét az ókori keresztyén egyház diakonissza szentelő liturgiájának, vala­mint a kaiserswerhi szövetségbe tartozó diakonissza házak foga­dalomtételi szövegének felhasználásával dr.Ravasz Lsázló készí­tette el s az a reménységünk, hogy ezt — az egész gyülekezet lelkében mélységes hatást kiváltó -— liturgiát a magyar refor­mátus egyház hivatalosan is magáévá fogja tenni. Nagy fontosságot tulajdonítunk a hetenként rendszeresen beállított közösségi imaóráknak is, amelyek kisebb csoportokban adnak alkalmat diakonissza testvéreink kérdéseinek Isten színe előtt való megbeszélésére. Ezeket az órákat anyaházi vezetősé­günk négy tagja vezeti. Ehhez kapcsolódik az is, hogy napon­kénti bibliatanulmányozó vezérfonalat bocsátunk minden test­vérünk rendelkezésére az egyéni csendesórák számára. Ez egy­szersmind öszekapcsolja az anyaháztól távol dolgozó testvéreket is az otthon lelki közösségével. A reggeli áhítatok ugyancsak ezt a célt szolgálják.

Next

/
Thumbnails
Contents