A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.
1939. november 23.
•204 1939. március 21. — 27—28—29—30—31—32. Az egyházkerületi tanács az elnökség intézkedését tudomásul veszi és jóváhagyja. 28. Az elnökség bejelenti, hogy a bodméri egyházközség presbitériumának és közgyűlésének határozatát, mely szerint az országos közalaptól 8.000 P kölcsönt vesz fel, hogy az egyházközség templomát, amelynek istentiszteletre való használatát a közigazgatási hatóság közbiztonsági okokból betiltotta, újra építhesse, jóváhagyta s meleg ajánlással terjesztette fel a konventhez. Az egyházkerületi tanács az elnökség intézkedését jóváhagyólag tudomásul veszi s már most felhatalmazza az elnökséget, hogy az egyházközség által bemutatandó kötelezvényre a jóváhagyási záradékot rávezesse. 29. Az elnökség bejelenti, hogy azt az adásvételi szerződést, amellyel a pesthidegkúti fiókegyházközség ifj. Kellner Mártontól megvette a pesthidegkúti 2517. számú tkvi betétben felvett 329 négyszögöl területű házhelyet g) Tülekezeti ház céljaira 4.112 P-ért, elnöki hatáskörben jóváhagyta, tekintettel arra, hogy az ugyanezen ingatlanra vonatkozó optiós szerződést az egyházkerületi közgyűlés 1937. évi 135. számú határozatával már jóváhagyta. Az egyházkerületi tanács az elnökség intézkedését jóváhagyólag tudomásul veszi. 30. Az elnökség bejelenti, hogy a gárdonyi egyházközség kölcsönügyében az egyházközség által a közalap részére 3.000 Pről kiállított és az agárdi templom építési költségeiből fennmaradt adósság törlesztésére szánt kölcsönről szóló adóslevelet az ügy sürgősségére való tekintettel elnöki hatáskörben jóváhagyta. Az elnöki tanács az elnökség intézkedését jóváhagyólag tudomásul veszi. 31. A tolnai egyházmegye jóváhagyás végett felter jeszti a decsi egyházközség presbitériumának és közgyűlésének határozatát, amelyek szerint az egyházközség összes egyházi épületeinek renoválása, illetőleg a renoválási költségek részben való fedezésére 10.000 P kölcsön felvételét határozta el. Az egyházkerületi tanács a kölcsön felvételére vonatkozó határozatokat jóváhagyja. 32. A pesti egyházmegye jóváhagyás végett felterjeszti az ajándékozási szerződést, amely szerint Borbély Sándor és neje haszonélvezeti joguk fenntartása mellett óvóda, illetőleg napközi otthon létesítése végett 4.000 P-t ajándékoznak a monori egyházközségnek. Az egyházkerületi tanács az ajándékozási szerződést jóváhagyja s annak jóváhagyási záradékkal való ellátására az elnökséget felhatalmazza.