A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

1939. november 23. — 31—32—33—34—35. 21 vezetőinek is bizalmas körben megbeszélni. De kétségtelen dolog, hogy az egész magyar protestantizmus megmozdulása, a bizonyságtevés lélektana szerint, hitünkben megerősített, erőinkről -iszta képet adott, hivatásunk tudatát megfényesítette, összetartozásunk szükségét elibénk állította, találkozást rendezett a falu és a város népe között, ráeszméltetett közös történelmi gyökerünkre és megmutatta, hogy biralgalás, panasz, sérelmezés és vád helyett az Evangélium és a magyarság nagy közös javaival újra meggazdagodhatunk s ezáltal az egész nemzet erkölcsi birtokállományát, lelki teherbíróképességét és cselekvőerejét felfokozhatjuk. Öröm hallanunk azt is, hogy a kibocsátott bélyegakcióból több, mint 200.000 pengő gyűlt össze s most már remélhetjük, hogy a Bethlen Gábor Szövetségnek az a régi vállalkozása, amelynek megvalósulásáért annyi magas közület s köztük a dunamelléki egyházkerület is egykor erején felül áldozatot hozott, végre csakugyan megvalósul és elkészül a magyar protestáns társadalom központi otthona: a Bethlen Gábor-ház. Az egyházi munkások anyagi helyzetének gondja minden vezető embert felelősség mellett terhel. E téren a legsürgősebb szükségeket így foglalhatom össze: Meg kell szüntetni azt a régi hibát, hogy a lelkészeknek köztörvényben megállapított korpótléka még mindig nem szolgáltattatik ki teljes összegében. A lelkipásztornak van fedele és van kenyere, de amikor gyermekeit kell taníttatnia, a legnagyobb gondok és nyomorúságok napjai következnek rá. Ezen kivánt segíteni az igazságos mértékkel mérő korpótlékrendszer s ennek megcsonkítása, elcsökevényesítése súlyos mulasztás az illetékesek részéről. Rá kell mutatnunk az ú. n. állami, vagy önálló hitoktatók siralmas helyzetére. A hitoktatás az egyháznak életkérdése, a kormányzatnak becsületügye. De felemás dolog megszervezni egy csomó államilag javadalmazott állást azzal, hogy sohasem mehetnek feljebb, mint a IX. fizetési osztály 2. fokozata. Ezzel az jár, hogy egy csomó fiatalember ilyen állásba jutva, azt hiszi, hogy most már családot alapíthat, véglegesen berendezkedlietik, mert annyi fizetése van, mint egy kezdő tanárnak, vagy szolgabírónak. De állása nem végleges, nyugdíja mnes, előlépését nem biztosítja senki s lassanként államköltségen jó egynéhány lelkipásztor proletarizálódik. Felettük az idő eltelik, a kemény munka lefoglalja minden idejüket, végleges állásban nem tudnak elhelyezkedni s életük derekán ráébrednek, hogy tulajdonképen állami kenyéren élő öreg káplánok, minden kilátás nélkül. Komolyan felhívom a gyülekezetek figyelmét, igyekezzenek díjlevél biztosításával az állami vallásoktató lelkészeknek lehetőséget teremteni arra, hogy a lelkészi nyugdíjintézetbe beléphessenek s ha csak lehetséges, megfelelő fizetéskiegészítéssel tegyék lehetővé az előhaladásukat. Azután rá kell mutatnom a segédlelkészek anyagi