A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

1939. november 24. — 142/a— 142/b. 111» alását. Irattérjesztő Külsősomogyban Kovács István balatonőszödi ifjú. Az iratterjesztés valóban megoldandó kérdés, a kerületi miszsziói értekezlet javasolja, hogy az egyházmegyék válasszanak egy-egy sajtó előadót, aki a sajtó és az iratterjesztés kérdésével foglalkozzék, aki az esetleg beállítandó iretterjesztőnek az irányítást, az útbaigazítást megadja és azt felügyeli, aki a létesítendő egyházi könyvtárak ügyét is felkarolja. Ez az ügy is el van hanyagolva most, pedig ahol megpróbálták, akár egyik, akár másik csoport számára szervezni, ott áldásos eredményei voltak. Az egyesületi életnél feltűnő az, hogy az énekkarok 140 helyen fogják össze a gyülekezet tagjait. A református énekkaroknak a kérdése maga egy külön missziói feladat. Sajnos, nincs elég anyagunk arra, hogy a református énekkarokat foglalkoztatni tudjuk, úgy, mint szeretnők. Pedig kár volna, ha az egyházi énekkar egy iparos dalkör, egy polgári dalárda kitaposott útján ballagna és az ő műdalaikat dúdolgatná. E tekintetben szükség volna arra, hogy az egyházi zenével foglalkozó szakértők bizonyos útmutatást adjanak, irányító gondolatokat, hogy az egyházi énekkarnak milyen nagy szolgálata lehet a gyülekezetben. E percben csak arra gondolunk, jól és erőteljesen vezetett egyházi énekkarral meg lehetne újítani templomi éneklésünket, elő lehetne hozni néma sírokból eltűnt századok istenes énekeit, a magyar népi zenét a maga ősi tiszta formájában közelebb lehetne hozni népünkhöz, amely a rádión keresztül a slágereket és sokszor kétes erkölcsi felfogást terjesztő operetténekeket engedi lelkéhez. Az egyetemes mozgalmak között a legmesszehangzóbb volt az ifjúsági egyesületek losonci gyűlése. Kerületünkből is sokan vettek részt rajta. A solti egyházmegyéből kerékpáros csoport kelt útra. A női tábor gyűlésein kívül újabb lendületet vettek a presbiteri konferenciák. Amilyen áldásosak és érdeklődést keltők, annyira megérdemlik, hogy tovább fejlesztessenek. A legszokásosabb formája a presbiteri konferenciáknak egy-egy napi találkozás, istentisztelettel és két-három előadással. Előnyük, hogy ezekre nagy számmal jönnek össze a presbiterek, azonban mélyebb lelki hatások adása végett szükség volna egyházmegyénként legalább évente egyszer egy többnapos presbiteri konferenciának tartása is, bizonyára kevesebb résztvevővel, de mélyebb és alaposabb lelki megmunkálással. A szeretetmunkák mutatják meg legjobban, lelkileg menynyire szét vagyunk különböző gyülekezetek szórva egymástól. Egyetemes egyházunk majdnem úgy van, mint a kicsi gyermek, aki a saját kezét nézegeti és még nem ismeri fel, hogy az hozzá tartozik. Vannak gyülekezeteink, ahol nincsen szegénygondozás, mert, amint mondják, a falu egyetlen koldúsa meghalt. Vannak gyülekezetek, ahol azt jelentik, hogy minden tag szegény. Néhol