A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1938.

1938. november 17.

90 1938. novembe/r 17. — 128—129. Az épület nyári javító és átalakító munkálataival kapcsolat­ban hasznos és szükséges javítások és átalakítások történtek a kollégiumban is. Az összes diák^ és személyzeti szobákat ciánoz­ták, a konyhát, előszobát, éléskamrát, mosókonyhát kimeszelték, kimeszelték továbbá két méter magasságban a lakószobákat is. Különösen fontos átalakítások történtek a rég óhajtott zenefül­kék létrehozásával. Eddig ugyanis az épület közepén, az I-ső emeleten levő zeneteremben voltak egymás mellett a harmóniu­mok a zongorával együtt. Egy teremben voltak kénytelenek har­móniumozni a theológia összes hallgatói s mivel ott volt a zon­gora is, általános volt a panasz a kollégium lakói részéről. A har­móniumozók és zongorázok folyton zavarták a szomszéd szobák lakóit és pedig leginkább a szorgalmi időben, amikor mások kol­lokviumra vagy vizsgára készültek. A zenefülkék alakításával s ezeknek az épület végén való elhelyezésével (2 harmónium, 1 zongora, 1 rádió fülke) régóta kívánt terv valósult meg. Az épü­let egyébként annyira zsúfolt minden téren s a kollégium annyira rendelkezik a megfelelő helyiségekkel, hogy a padlás légoltalmi szempontból elrendelt lomtalanításával kénytelenek voltunk a régi zenetermet felhasználni raktár céljára, hogy így elhelyezhes­sük az ifjúság ruháskosarait s az egyelőre felesleges bútorokat. Mivel pedig a theológián ez idő szerint mindössze három nőhall­gató van. a nőhallgatók szobáját eredeti rendeltetésének megfele­lően újra fogadószobának rendeztük be. Végül jelentem, hogy a konyha melletti szoba átalakításával a konyha vezetősége is hozzájuthatott a régóta nélkülözött irodahelyiséghez. Tudomásul szolgál s a tett intézkedések jóvá­hagyatnak. 129. A Ráday kollégiumi pénztár 1937. évi zárszámadása: I. BEVÉTEL. 1. Mull 6 VI Hl a radvány — — — — — — 2. Közpévztártői: Fűtés, világítás, karbantartás síb. — — -— 4.647.81 Theológiai pénztártól: a) Fűtés, világítás, karbantartás stb. — — 2.742.88 b) Theológusok segélye — — — — — 8.150.— 8. Ellátási díjak — — — — — — — 4. Díszterem használata — — — — — 5. Vendégszobadíj — — — — — — — 6. Kollégiumi szállásdíj — — — — — 7. Telefondíj — — — — — — — — 8. Egyházmegyék konviktusi adományai: a) Külsősomogyi egyházmegye — — — 83.40 Átvitel: 70.082.85 316.84 15.540.69 52.857.68 278.95 382.— 75.20 631.49

Next

/
Thumbnails
Contents