A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1938.
1938. november 17.
1938. november 17. — 32—33—34—35—36. 47 dig' nem tudja úgy ellátni tagjait, amint azt a lelkészi állás méltósága és hű szolgálata megköveteli. De világosan látja azt is, hogy ennek az oka a leküzdhetetlen anyagi nehézségekben rejlik. A maga részéről is szükségesnek tartja, hogy a jelenlegi helyzeten javítani kell. Azonban türelemmel kell megvárni azt az időt, amikor erre lehetőség nyílik. A debreceni nyugdíjas lelkészek kérelmét a maga részéről is jóindulatú figyelmébe ajánlja az Országos Lelkészi Nyugdíjintézetnek. 55. A külsősomogyi és a felsőbaranyai egyházmegyék foglalkoztak az új nyugdíjtörvény életbeléptetéséből származó nagy terhekkel, amelyek szinte elviselhetetlenül nehezednek a gyülekezetekre és lelkipásztoraikra. A külsősomogyi egyházmegye legalább a visszamenőlegesen számított kamatterhek enyhítését kéri egyházi részről s kívánja az államkormányzat részéről a lelkészi korpótlék hiánytalan kiszolgáltatását és az adósegély felemelését. A felsőbaranyai egyházmegye annak a kijelentésével, hogy a kiszabott terheket egyházaknak és lelkipásztoroknak egyaránt viselni kell, hogy a nyugdíjintézet megerősödjék s méltó ellátást tudjon biztosítani a munkából kidőlt agg lelkészeknek, özvegyeknek és árváknak: a megoldást abban látja, ha az államkormányzat siet segítségére a nehéz helyzet enyhítésére. Egyházkerületi közgyűlésünk tudatában van az új nyugdíjtörvény életbeléptetéséből származó nehéz helyzetnek. A maga részéről is kívánatosnak tartja, hogy ez az aggodalmas nehézség valami intézkedés által enyhíttessék. Az Országos Református Lelkészegyesület ebben a tárgyban már felterjesztéssel fordult az egyetemes konventhez. Közgyűlésünk csatlakozik ehhez a felterjesztéshez s kéri az egyetemes konventet, hogy a kormányzatnál eszközölje ki a korpótlékok és adócsökkentési segélyek teljes értékben való kiutalását. 56. A felsőbaranyai egyházmegye közgyűlése 48/1938. sz. határozatával kimondotta az egyházmegye lelkészeire nézve az ORJO rizikó-biztosításra vonatkozó egyetemleges kötelezettséget. Ezen határozatát megerősítés végett felterjeszti. Egyházkerületi közgyűlés a felsőbaranyai egyházmegye határozatát jóváhagyja és megerősíti, Gubacsi Gábor és társai fellebbezését elutasítja. 57. A siklósnagyfalui anyaegyházközség presbitériuma kéri, hogy Alsószentmárton szórvány csatoltassék Egyházasharasztihoz, mivel ezen anyaegyház részéről sokkal könnyebben megközelíthető, annyival is inkább, mert Egyházasharaszti Alsószentmárton és Siklósnagyfalu között fekszik. Ugyancsak kéri Kásád