A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1938.

1938. november 17.

1938. június 22. — 25—26—27. 189 az egyházkerületi tanács kimondja, hogy 1. az egyházkerület, mint társfenntartó, a nagy­kőrösi tanítóképzőintézetet líceummá alakítja át; 2. hozzájárul ahhoz, hogy a kecskeméti tanítónö­képzőintézet líceummá alakíttassák át s az ottani leánv­gomnázium alsó négy osztályával együtt nyolc osztályos nőnevelő-intézetté építtessék ki; — 3. tudomásul veszi, hogy a kecskeméti leánygim­názium négy felső osztályát a fenntartó fokozatosan megszünteti; ez alkalommal köszönetet mond a kecske­méti református egyháznak azért, hogy a középfokú nő­nevelés jelentőségét az egyházszempontjából felismerve, a leánygimnáziumot létesítette és fenntartja; a kecske­méti ref. leánygimnáziumi tanári kar lelkes tagjainak pe­dig eddigi szolgálatukért elismerését fejezi ki s számít arra, hogy az új szervezetben is hűséges lélekkel fejtik ki teljes erejüket; 4. mindhárom intézet szervezetének módosításáról az egyházi V. tc. 87. §-a értelmében megteszi az előter­jesztést az egyetemes konventhez; 5. felkéri a püspök urat, hogy e határozatok érvé­nyesítésére a szükséges intézkedéseket megtenni s a tanítóképző-akadémiák szervezése kérdését annak idejé­ben az egyházkerület elé terjeszteni méltóztassék. 26. A szentendrei református egyház, mint az ottani pol­gári iskola fenntartója, 1938. március 20-án a megüresedett tan­székre helyettes tanárrá választotta Kisari Mária okleveles pol­gári iskolai tanárt, kiállította díjlevelét s kéri a megerősítését. A pesti egyházmegye közgyűlése 1938. május 19-én 36. számú ha­tározatával a díjlevelet jóváhagyta. A püspök úr a választást 1938. augusztus 31-ig terjedő időre jóváhagyóan tudomásul vette. Az egyházkerületi tanács Kisari Mária szentendrei polgári iskolai helyettes tanárt e minőségében 1938. augusztus 31-ig terjedő időre megerősíti. A díjlevél meg­erősítése a véglegesítéskor lesz esedékes. 27. A szentendrei református egyház, mint az ottani polgári iskola fenntartója, 1938. február 11-én a megüresedett tanszékre rajztanárrá választotta Gergely Pál okleveles rajztanárt, kiállí­totta díjlevelét és az egyházkerülettől ennek jóváhagyását kérte, a tanár szolgálati minőségét azonban a fizetéskiegészítő állam­segélyre vonatkozó miniszteri elhatározástól tette függővé. A pesti egyházmegye közgyűlése május 19-én 45. sz. határozatával a díjlevelet jóváhagyta. A püspök úr a választást, mint helyettes tanárét és csak a tanév végéig, 1938. augusztus 31-ig hagyta jóvá.

Next

/
Thumbnails
Contents