A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1938.
1938. november 17.
183 1938. júmius 22. — 9—10—11 — 12—13. lást pedig a püspöki hivatal úgyis minden esetben mérlegelés tárgyává teszi. 8. A pesti egyházmegye 44/1938. sz. közgyűlési határozatával megerősítette a rákoscsabai presbitérium és egyházközségi képviselőtestületi közgyűlés névszerinti szavazással hozott azon határozatait, amelyekben egyezséget kötött az ú. n. báró Laffertféle birtokok jelenlegi tulajdonosával, báró Schell Gyulánéval a lelkész és kántori díjlevelek szerint a birtokot mintegy 150 év év óta tényleg terhelő egyházi javarlamasok részére számszolgáltaíás kötelezettségének megváltására. Az egyezség szerint a tulajdonos az évi 6 szekér széna fejében végkielégítésül 10 havi részletekben összesen 4.000 pengőt fizet az egyházközség pénztárába, bár az egyháznak ilyenirányú követelését az 1934. évben lefolytatott per eredményekéne a kir. ítélőtábla elutasította. továbbá kimondotta azt is a presbitérium, illetőleg a közgyűlés, hogy a befolyó összegből az egyház dollárkölcsönét kifizeti, a lelkészt és a kántort pedig összesen évi 180 pengővel kárpótolja, amit részükre költségvetésileg biztosít. A pesti egyházmegye jóváhagyó határozatában kötelezte az egyházközséget, hogy a belfolyó 4.000.— pengő összeget alapként kezelje, ingatlan vagyonba fektesse s a dollárkölcsön kiegyenlítésére visszafizetési kötelezettség mellett használja fel. Az egyházkerületi tanács a rákoscsabai presbitérium és egyházközségi közgyűlés ismertetett határozatait a pesti egyházmegye jóváhagyó határozatában foglalt kikötésekkel megerősíti, ezeken kívül azonban kötelezi az egyházközséget arra is, hogy a megszavazott 180.— P kárpótlásnak a lelkész és a kántor között való összegszerű megosztása tekintetében hozzon határozatot s az így megállapított kárpótlási összegeket vegye fel az illető lelkészi, illetőleg kántori díjlevelekbe s a módosított díjleveleket már az őszi egyházmegyei gyűlésre jóváhagyás végett terjessze fel. 9. A pesti egyházmegye 51/1938. sz. közgyűlési határozatával pártolólag felterjeszti a rákoscsabai presbitérium kérelmét a rákoscsabai egyházközségnek fizetéskiegészítést igénylő állandó káplániartó hellyé való nyilvánítása iránt. A presbitérium a kérelmet a lélekszám emelkedésével kívánja megokolni. Egyházkerületi tanácsunk a kérelmet azzal terjeszti fel az egyetemes konventre, hogy a 2300 lélekszámú rákoscsabai egyházközségben a lelkipásztorra nem hárulnak olyan hitoktatási, szórványmissziói vagy egyéb különleges feladatok, amik segédlelkész kirendelését ki-