A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1937.

1937. november 18.

72 1937. november 18. — 97—98—99—100. 6. felhívja a szentendrei polgári iskola fenntartóját, hogy a 'megüresedett tanszékek szabályszerű betöltéséről a legrövi­debb idő alatt gondoskodjék s az új alkalmaz ásókat a püspöki hivatalnak az alkalmazott minőségének megjelölésével je­lentse be; 7. felhívja a pécsi és szentendrei igazgatókat, hogy az iskola népességi táblázatát az 1920/1. tanévtől kezdve az Értesítőben évről-évre közöljék. 105. A tanügyi bizottság jelenti, hogy az elemi iskoláik egyházi felügyeletének mélyítése, valamiint a vallásos nevelés sikerének bizto­sítása céljából az 1936. évi 'egyházkerületi közgyűlés 112. számú ha­tározatának 2. pontja értelmében püspök úr 1937 január 4—8. nap­jaira Nagykőrösre nevelésügyi értekezletet hívott egybe, ennek ren­dezését a tanítóképző intézet tanári karára bízta s az utolsó napon az értekezleten maga is résztvett. Az értekezletem jeleni volt mindenik egyházmegyének az esperes által kijelölt 3—3 lelkésze és tanítója, a legtöbb egyházmegye tanügyi előadója, a két tainítóképzőintézet tanárai, a 'lelkésztanító tanfolyam' tagjai, több budapesti vallástanító lelkész s vendégként gimnáziumi és polgári iskolai tanárok, a kecs­keméti tanítónőképzőintézet V. osztálya, valamint Nagykőrös társa­dalmának számos tagja. Az előadások, bemutató tanítások, megbe­szélések négy és fél napot töltöttek be, élénk és komoly érdeklődést ébresztettek, számos kérdést tisztáztak s a kitűzött célnak nagy szol­gálatot tettek. A résztvevők kívánságára az értekezlet anyaga meg Is jelent A református népiskolai nevelés legfőbb kérdései című tízíves kötetben. Az egyházimegyék sorra foglalkoztak az értekezlet lefolyá­sával, a tanítóegyesületek tárgyalják az ott hallottakat s több egy­házmegye külön határozattal mondott köszönetet az értekezletért. Az egyházkerületi közgyűlés a nevelésügyi értekezletek megindításáról és a nagykőrösi értekezlet lefolyásáról öröm­mel értesül, ennek a kezdésnek rendszeres folytatását kívánja; a nagykőrösi értekezlet előkészítéséért, anyagának biztosítás sáért és kiadásáért, az egész értekezletről való minden oldalú gondoskodásért a nagykőrösi tanítöképzőintézet tanári testü­letének, elsősorban Váczy Ferenc igazgatónak és dr. Juhász Béla tanárnak köszönetet mond s 'megköszöni az egyház­kerületi tanügyi előadónak az értekezlet ügyében végzett munkáját. 106. A felsőbaranyai, kecskeméti, pesti és vértesaljai egyház­megyéiknek a tan.gyi bizottság által bemutatott javaslatára az egyházkerületi közgyűlés B. Tóth Antal magyar­mecsekeii nyugalmazott tanítót, Kardos Mihály ceglédi tanítót, Baranyai Sándor tahitótfalusi rektort, Somody József pócs­megyeri, Zsoldos Gábor gyámi, Sándor Dezső atosúti és So­mogyi Gábor tabajdi tanítót kiváló munkásságuk elismeréséül református elemi iskolai igazgatói címmel ruházza fel.

Next

/
Thumbnails
Contents