A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1937.

1937. november 18.

64 1937. november 18. — 73—74—75 —76—77. végzi s a presbitériumnak joga van arra és, hogy bármikor más egy­ház vezetésével bízza 'meg. Az egyházkerületi, közgyűlés a ceglédi II. lelkészi állás bemutatott lelkészi díjlevelét tartalmilag jóváhagyja. Fel­hívja .azonban az egyházmegye útján a ceglédi presbitériu­mot, hogy állítson! ki a jóváhagyott díj levéllel tartalmilag egyező, de szöveg szerint a kecskeméti egyházmegye módo­sító határozatával, valamint aaz egyházkerület mostani ülé­sén 32. szám alatt tárgyalt ceglédi Szervezeti Szabályzat jóváhagyott §-aivaíl összhangba hozott újabb díjlevelet. Fel­hatalmazza a kecskeméti egyházimegye, valamint az egyház­kerület elnökségét, hogy a fenti határozatnak megfelelő díj ­levelet jóváhagyó záradékkal lássák el. 84. A kecskeméti egyházmegye 22a közgyűlési szám alatt jóvá­hagyta a tószegi egyházközség II. tanítói állásának díjlevelét. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 78808. VI. ü. o. E/1937, szám alatt új iskola, illetve új tanteremi létesítésére építkezési segélyt engedélyezett az egyházközségnek azzal a félté téllel, hogy a szüksé­ges új tanítói állást szabályszerűen megszervezi. A tanító fizetése az egyháztól a mindenkori kezdő tanítói fizetés 10%-a és lakás, az államtól megfelelő fizetéskiegészítés és családi pótlék. Egyházkerületi közigyűlés a szabályszerűen létesített díjlevelet jóváhagyja és megerősíti. 85. A külsősomogyi egyházmegye 65/7/1937. sz. közgyűlési ha­tározatával felterjeszti Lelkészegyesületének azon kérelmét, hogy az egyetemes konvent helyezze hatályon kívül 67/1928. VIII. 5. sz. alatt a nyugdíjintézet végrehajtó bizottságának a korpófléikok beszámítá­sára vonatkozólag adott utasítását, hogy így a tagoik nyugdíjigényük tekintetében sérelmet ne szenvedjenek. Az idézett pont szerint azok­nál a tagoknál, akik korábbi magasabb javadalmukat nyugdíjigény szempontjából fenntartották, a korpótlék folyósítása által előállott javad alom emelkedést nem. a korábbi .magasabb, hanem a későbibi ala­csonyabb javadalomhoz kell hozzászámítani és 1 megfelelően járulék­kal is nem az egész korpótlékot, hanem a régi és újabb nyugdíjigény közötti különbözetet kell megterhelni!!. A Lellkészegyesület véleménye szerint ez a tagok jogainak csonkítását jeleníti. Az egyházkerület nem tehet a külsősomogyi Lelkész­egyesület kérelmének megfelelő előterjesztést az egyetemes konventnél, mert a korpótlékok javasolt beszámítása egyeis tagokat jogosulatlan, a nyugdíj intézetet oktalanul terhelő és a tagok túlnyomó részére is sérelmes előnyökhöz juttatná. 86. A látrányi presbitérium nevében Váln Benjámin lelkész, Mol­nár Sándor gondnok és 11 presbiter törvényes időben megfelebbezik a külsősomogyi egyházmegye 11/9/1937. közgyűlési határozatát, mely-

Next

/
Thumbnails
Contents