A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1937.
1937. november 18.
40 1 937. november 18. — 35—36—37—38—39. ezért ezt az egyházközséget felmenti az egyházközségi közgyűlés tartásának kötelezettsége alól. 36. Egyházkerületi közgyűlésünk a budapesti református egyházmegyéhez tartozó egyházközségek szavazatainak számértékét — az új határrendezéssel, az új missziód anyaegyházközségek, a Fasori második lelkipásztori állás szervezésével kapcsolatban és az újabban betöltött hat új vallásoktató lelkészi állás figyelembevételével — az egyházmegye előterjesztésére 1938. január 1 -tői a következőkép állapítja mag: a Kálvin-téri egyházközségét — két lelkipásztora, 3.000-en felüli lélekszáma, két vallásoktató lelkésze és a református gimnázium után járó két szavazata alapján — 7-ben, a Vilma királynő-úti egyházközségét — két lelkipásztori állása, lélekszáma, két vallásoktató lelkésze és a Julianna elemi iskola után járó egy szavazata alapján- — 6-ban, a budai egyházközségét — lelkipásztori állása, lélekszáma, vallásotkató lelkésze, a Baár-Madas ref. Leánygimnázium után járó két szavazata alapján — 5-ben, a Szabadság-téri, Józsefvárosi, Tisztviselőtelepi, Pozsonyi-úti, Frangepán-utcai, Zuglói, Kőbányai, Baross-téri, Budahegyvidéki, Kelenföldi, Óbudai egyházközségek, úgyszintén a Külső-Józsefvárosi missziói egyházközség szavazatainak számértékét — lelkipásztora, 3.000-en felüli lélekszáma, vallásoktató lelkésze után — 3—3-ban, a Pasaréti missziói egyházközségét — lelkipásztora és vallásoktató lelkésze után — 2-ben, a külső Üllői-úti missziói egyházközségét — lelkipásztori állása után — egyben állapítja meg. 37. A Kispest-Wekerleteíepi egyházközség szavazatai számértékét háromban! kéri megállapítani. Egyházkerületi közgyűlésünk a Kispest-Weikerletelepi egyházközség szavazatainak számértékét háromban állapítja meg, tekintettel arra, hogy a legutolsó népszámlálás szerint 3305 lelket számlál s ezenfelüli 1 vallásoktató elkészi állása is van. 38. A Rákosszentmihály-Sashalmi egyházközség kéri szavazatainak háromban való megállapítását. Egyházkerületi közgyűlésünk a Rákosszentmihály-Sashalmi egyházközség szavazatainak számértékét háromban állapítja meg, tekintettel arra, hogy a legutóbbi népszámlálás szerint 4451 lelket számlál s ezenfelül vallásoktató lelkészi állást is tart fenn. 39. A Pesterzsébet-Klapka-téri újonnan alakult egyházközség kéri szavazatai számértékének háromban való megállapítását. A pesti egyházmegye közgyűlése 60/1937. sz. határozatával 'megállapítja,