A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1937.
1937. november 18.
218 róság ezt a nyilvánvalóan elírásból eredő hibát helyesbbíti és megállapítja, hogy az egyházmegyei bíróság az E. T. VI. t.-c. 45. §-ának 9. pontja alapján hozta meg ítéletét. (29/ 1937. bír. szám.) 5. A dunamelléki, ref. egyházkerületi bíróság, mint feiebbezési fegyelmi bíróság Budapesten 1937. november hó 19-én tartott ülésében Sütő Sándor volt medinai, jelenleg lápafői református tanító fegyelmi ügyében a tolnai egyházmegye bírósága által Szekszárdon 1937. május 10-én hozott ítéletét a panaszlott felebbezése folytán, felülvizsgálván, a következőképen ítélt: A bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. (25/1937. bír. szám.) 6. A dunamelléki egyházkerület rendes bírósága, mint közigazgatási bíróság a pesti egyházmegye bíróságának, mint közigazgatási bíróságnak a kispesti újonnan szervezett második számú hitoktatói díjleveles állás betöltése tárgyában hozott határozatát dr. Kun Adalbert pestszenterzsébeti hitoktató segédlelkész felebbezése folytán Budapesten 1937. november 19. napján felülvizsgálta s abban egyhangúlag a következőképen ítél t: Az egyházkerületi bíróság az elsőfokú ítéletet indokainál fogva helybenhagyja. (28/1937. bír. szám.) Teleki József gróf s. k. Ravasz László s. k. főgondnok, világi elnök. püspök, lelkészi elnök.. Hetessy Kálmán dr. s. k. jiegy z ö'köny we z e tő.