A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1937.

1937. november 18.

214 III. JEGYZŐKÖNYV a dunamelléki református egyházkerület rendes bísóságának 1937., évi november hó 19-én délután 4 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Ravasz László dr. püspök és Teleki József gróf főgondnok elnöklete alatt: I. Kiss Zsigmond, Varga Sándor, Nyáry Pál, Gilicze Sándor,, Eőri Szabó Dezső esperesek; II. Teleki Tibor gróf, Benedek Zsolt dr. gondnokok; III. Sebestyén Jenő dr., Kováts J. István dr., Hetessy Kálmán dr.,, Czeglédy Sándor, Kulifay László, Halász Imre, Kontra Aladár, Göde Lajos, Muraközy Gyula, Vargha Tamás, Berkes József, Okos Gyula,. Hörömpő Ferenc, Tóth Lajos lelkészi tanácsbírák; IV. Szabó Béla dr., Kolosváry Bálint dr., Imire' Sándor dr., Benikó Ferenc dr., bátori Sigray Béla dr., Szűcs Ernő dr., Finfcey Fe­renc dr., Boér Elek dr. világi tanácsbírák. 1. A megjelent bírák névsorának felolvasása után elnökség a határozatképességet 'megállapítja s a teljes bírói gyűlést megnyitja. Felihívja a bíróságot az időszaki bírói tanácsnak egy évre való meg­alakítására, annak megjegyzésével, hogy ezúttal két lelkészi és há­rom világi rendes-, továbbá három lelkészi- és két világi póttag vá­lasztandó. A bíróság az időszaki tanácsot egy évre következőleg alakítja meg az egyházkerületi elnökség elnökletével: Kiss Zsigmond, Kováts J. István dr. lelkészi-, Juhász Andor dr., Benedek Zsolt dr., Benkó Ferenc dr., világi rendes tagok; Hetessy Kálmán dr., Varga Sándor, Göde Lajos lelkészi-, Sigray Béla dr., Kolosváry Bálint dr. világi póttagok. 2. Elnökség bejelenti, hogy ezúttal 6 bírósági ügy kerül tár­gyalásra és javasolja, hogy három bírói tanács alakíttassék. A bíróság a javaslatot elfogadja, a bírói tanácsokat a következőleg alakítja meg és a tárgyalandó ügyeket a követ­kezőképen osztja be az egyes tanácsokhoz: I. Bírói tanács. (Tárgyaló hely az I. emeleti bizottsági terem.) Elnökség: Ravasz László és Szabó Béla dr. Bírák: Nyáry Pál 1, Hetessy Kálmán dr., Kolosváry Bálint dr.,. Finkey Ferenc dr., Boér Elek dr. Jegyző: Hetessy Kálmán dr.

Next

/
Thumbnails
Contents