A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1936. november 19.

196* Hivatalok betöltésénél, fiatal munkaerők felvételénél feltétlen előnyt kellene jelenteni annak, hogy ha egyenlő képesítésű erők ese­tén több gyermekes családból származó pályázó állana szemben az­zal, aki egyetlen gyermek. Ezzel a rendszerrel sem az agglegényadó belhozatala, sem a családi pótlékok külön megállapítása nem voina szükséges, mert hiszen csak a teherbíró képességnek olyan mérvű fokozásáról lenne szó, amelyik az egyes családra tett terhekkel arányban áll. Nagyméltóságú Miniszterelnök Ür! Az egyke-bizottság a bara­nyai reformátusok között feldolgozta a református népesség népmoz­galmi adatait, amelyekből az egyke pusztítása különös élességgel tű­nik ki. Méltóztassék megengedni, hogy néhány hónapon belül jelen emlékiratunkhoz pótlólag csatoljuk ennek a megdöbbentő történelmi okmánynak egy példányát, amelyből bizonyos jeleket a jövendőre nézve is el lehet olvasni. Tudatában vagyunk annak, hogy a baranyai református falvak pusztulása nemcsak felekezeti vérveszteség, hanem a magyarság déli határvidékén majdnem pótolhatatlan nemzeti kár. Amidőn tehát ismételten fel akarjuk hívni Nagyméltóságod figyelmét arra az egészen nyílt sebre, amelyiken át szakadatlanul folyik el a magyarság drága életereje, arra a szolgálatra, amit a református egy­ház .hajlandó ennek a sebnek a gyógyítása körül végezni, hadd kér­jük Nagyméltóságodat, hogy mindazokat az állami intézkedéseket, amelyek bizonyára megtétetnek, épen a legérdekeltebb egyház meg­hallgatásával, annak a bevonásával, segítő szolgálatának felhaszná­lásával méltóztassék foganatosítani. Vagyunk Nagyméltóságodnak kész hívei: Budapest, 1936. évi november hó. Teleki József gróf s. k. egyházkerületi főgondnok. Ravasz László s. k. püspök.

Next

/
Thumbnails
Contents