A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1936. november 19.

164 1936. szeptember 8. — 16—17—18. házi könyöradományok gyűjtésére jogosító engedélyt csak azoknak: adjon ki, akiknek kérelmét az illetékes egyházkerület püspöke párto­lólag terjeszti fel s minden nem ezen az úton hozzákerülő ily irányú házi 'közigazgatási nyomtatványokat ott nyomtathatják, ahol akarják, kérelmet tárgyalás nélkül utasítson vissza, a kérelmek elintézéséről pedig az érdekelteket a felterjesztő püspök útján értesítse. Megállapí­totta az elnöki: tanács azt is, hogy az országos, illetve nem saját terü­letükön végzendő gyűjtési engedélyek iránti kérelmeket elnöki tanács elé fogják terjeszteni s csak az esetben tesznek előterjesztést az en­gedélyre, ha erre a félévenként összehívandó elnöki tanács a felhatal­mazást megadta. Az egyetemes konvent helyesléssel és megnyugvás­sal vette tudomásul az elnöki tanács intézkedéseit s elrendelte ezek­nek az egyházkerületekkel való közlését. Egyházkerületi tanács az intézkedést megnyugvással veszi tudomásul. 17. Egyetemes konventünk 253—1935. számú határozatával az egységes egyházi vagyonkezelési nyomtatványok mintáit megállapí­totta és az egyházkerületeket .megbízta, hogy a szükséges nyomtat­ványok előállításáról gondoskodjamaik. Debrecen sz. kir. város és a tiszántúli református egyházkerület könyvnyomdavállalata azt jelentette a konventnek, hogy ez a konventi rendelkezés félreértésekre ad, sőt már adott is alkalmat, mert az egy­házkerületek ezt a konventi határozatot úgy értelmezik, hogy az egy­Az egyetemes konvent, annak megállapításával, hogy a közötte és a Debrecen sz. kir. város és a tiszántúli református egyházkerület könyvnyomdavállalata között létrejött szerződés 2., 3., 4., 5., 9. és 10.. pontjai szerint az egyházi közigazgatási nyomtatványok kiadói, nyomtatói és fo.rgalombahozatali joga 1944. június 30-ig kizárólag Debrecen, sz. kir. város és a tiszántúli református egyházkerület könyvnyomdavállalatát illeti meg, felihívja és utasítja az egyházkerü­leteket, hogy a szóbanforgó nyomtatványok beszerzése ügyében a fenti nyomdaválialattal lépjenek érintkezésbe, amely nyomdavállalat a szükséges nyomtatványokat az egyetemes konvent által megállapí­tott egységárakon köteles az egyházkerületek rendelkezésére bocsá­tani. Egyházkerületi tanács a konvent határozatát tudomásul veszi. 18. A bogyiszlói egyházközség tagjai azzal a kéréssel fordultak az egyházmegyei közgyűléshez, miszerint adjon engedélyt arra, hogy a Bogyiszló és Tolna község között elterülő, úgynevezett Tolna­Sziget, mely közigazgatásilag Tolna községhez tartozik, egyházilag a bogyiszlói egyházközséghez csatoltassék. Indokul felhozzák, hogy a terület bogyiszlói lakosok tulajdona, akik ezt a Duna túlsó részén lévő, úgynevezett kül-bogyiszlói birtokaik kényszerű eladása után szerezték-meg. Ez a terület a faddi egyházközségtől, amelyhez addig tartozott, 12 km. távolságra fekszik s így lelkigondozás szempontján-

Next

/
Thumbnails
Contents