A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.
1936. november 19.
1936. szeptember 8. — 6—7—8. Szabad Egyház pedig a Skót Egyházzal egyesült, szükség volt a megállapodás megújítására. Ez alkalommal az egyházmegye a legnagyobb részében azonos szövegű új megállapodásnál igyekezett a magyar református egyházunk szempontjait is kifejezésre juttatni. A megállapodást a budapesti egyházmegye 1936. július hó 25-én tartott közgyűlése 20. számú határozatával hagyta jóvá. Az. egyházkerületi tanács a maga részéről is jóváhagyja a budapesti egyházmegye és a skót egyház missziói bizottsága között létrejött megállapodást. 6. Egyetemes konventünk 160—1936. számú határozatával felhívta az egyházkerületeket, hogy utasítsák egyházközségeiket arra, miszerint ezentúl a jövedelem- és vagyonadó után egyházi adót ne vessenek ki, mert az ily módon kivetett egyházi adók behajtásához a kormány nem nyújt jogsegélyt. Az egyházkerületi tanács jegyzőkönyve útján értesíti erről az egyházközségeket. 7. A monori egyházközség, amelynek lélekszáma az 5.000-et meghaladja, így az egyházi törvény I. t.-c. 20. §-a értelmében egyházközségi szabályrendelet alkotására kötelezett, eme szabályrendelet alkotására hosszabb határidőt kér. A pesti egyházmegye tanácsa 1936. évi július hó 31-én tartott ülésén 8. számú határozatával egyfelől azzal terjesztette fel a kérelmet az egyházkerületre, hogy a monori egyházközség részére 1937. év végéig engedélyeztessék határidő a szabályrendelet felterjesztésére, másfelől nyomatékosan felhívta Monort, hogy állandó vallásoktatói állást szervezzen és a most óraadó tanítókkal végeztetett vallásoktatást az állandó vallásaktatóra bízza, a két paróchiális kör megalkotására pedig már most tegye meg az előkészületeket. Az egyházkerületi tanács megállapítja, hogy az E. T. I. 't.-c. 20. §. imperatíve előírja, hogy az az egyházközség, amelyben a lélekszám az 5.000-et meghaladja, az egyházkerületi szabályrendelet megalkotásától számított egy évet meg nem haladó határidő alatt köteles szervezeti szabályrendeletet alkotni, ennélfogva a szabályrendelet benyújtására vonatkozó kérelmet elutasítja, minthogy az egyházkerület nevezett §. 4. bekezdése alapján csupán magára a szervezésre adhat haladékot. Egyszersmind kimondja az egyházkerületi tanács, hogy amennyiben a monori egyházközség nem szervez második lelkipásztori állást, az 5. bekezdés alapján a vallásoktatói lelkészi állás szervezése is szükséges haladéktalanul. 8. A pátkai presbitériumnak az egyházi adózás tárgyában hozott határozata ellen az érdekelt lelkipásztor és tanító felebbezési nyújtott be, amely tárgyban a vértesaljai egyházmegye tanácsa érdemben döntött. Az egyházmegye határozata ellen Pintér Sándor egyháztag és társai fellebbezést adtak be az egyházkerülethez, amelyre a lelkipásztor és tanító válaszoltak külön beadványban. 11