A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.
1936. november 19.
1936. március 25. — 35—36—37—38. 157 hajdúszoboszlói 2049. sz. telekkönyvi betétben felvett ingatlanból 300 négyszögöl kiterjedésű részt 3.000.— P vételárért. Az egyházkerületi tanács a szerződést jóváhagyja s a szerződésnek és a vázrajznak jóváhagyási záradékkal való ellátására az elnökséget felhatalmazza. 36. A felsőbaranyai egyházmegye esperese jóváhagyás végett felterjeszti a Kovácsevics József által a mohácsi egyházközség szegényei javára 1.100.— P készpénzzel tett segélyezési alapítványra vonatkozó alapító levelet és a mohácsi egyházközség presbitériumának és közgyűlésének határozatát, mely szerint az alapítványt elfogadja és az alapítványi tőkét kölcsönveszi. Az egyházkerületi tanács az alapító levelet jóváhagyja. Jóváhagyja a tanács a mohácsi egyházközségnek az alapítványi tőke kölcsönvételére vonatkozó presbiteri és egyházközségi közgyűlési határozatát Is, azzal a kiegészítéssel azonban, hogy miután az egyházközség az alapítványi tőkét aranypengőben vette át, úgy a kamatokat, mint magát az alapítványi tőkét szintén arany pengőben lesz köteles fizetni, illetőleg visszafizetni, vagy az egyházközség megszűnte esetére egy más baranyamegyei egyházközségnek átadni. 37. A vértesaljai egyházmegye esperese jóváhagyás végett felterjeszti a sárbogárdi egyházközség presbitériumának és közgyűlésének határozatát, amelyek szerint az egyházközség több rendbeli függő tartozásának rendezésére kinnlevőségei által bőven fedezett 7.000.— P-s kölcsönt kíván felvenni. Az egyházkerületi tanács a határozatokat jóváhagyja s felhatalmazza az elnökséget, hogy a kiállítandó adóslevelet annak idején jóváhagyási záradékkal lássa el. 38. Beérkezett az egyházkerülethez a budapesti, felsőbaranyai, tolnai, külsősomogyi, vértesaljai, solti és pesti egyházmegyék 1934. évi zárszámadásai, valamint az 1936. évre szóló költségvetései. A kecskeméti egyházmegye sem zárszámadását, sem költségvetését nem küldötte fel, bár azokat időközben megsürgettük. Jelentem, hogy a mult esztendei egyházkerületi tanács a vértesaljai, külsősomogyi és budapesti egyházmegyéket felszólította, hogy az elmaradt 1935. évi költségvetéseket is terjesszék fel. E költségvetések rendben beérkeztek és azok rendben lévőknek találtattak. Beérkezett továbbá a kiskunhalasi, gyönki, budapesti és kecskeméti gimnázium, valamint a kecskeméti tanítónőképző, leányliceum és internátus számadása, amelyekkel együtt megvizsgáltatott még a Baár-Madas leányliceum és a nagykőrösi gimnázium, tanítóképző, internátus számadása is. A fent felsorolt zárszámadások és költségvetések megvizsgáltattak és rendben lévőknek találtattak.