A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.
1936. november 19.
150 1936. március 25. — 11—12—13. 11. A váchartyáni egyház tanítója a javadalmát képező földjéből egy kat. hold és 1548 négyszögöl nagyságú területet részben már beültetett, részben ezután fogja beültetni gyümölcsössel és szőlővel. Arra kérte az egyháztanácsot, hogy az így betelepített föld használaát biztosítsa számára 15 esztendőre olyképen, hogyha időközben váchartyáni állásából eltávoznék, vagy elhaláloznék, ő, vagy a családja a hátralévő időben élvezhesse ennek a földnek a hasznát azzal, hogy kat. holdanként és évenként 2 q búzát vagy annak tőzsdei középértékét haszonbér címén fizetné az utódnak. A presbitérium teljesítette Gaál Béla kérelmét és a pesti egyházmegye 1935. október 16-án tartott közgyűlése szintén hozzájárult a kérelem teljesítéséhez és jóváhagyás végett felterjesztette az egyházkerülethez. Egyházkerületi tanács a váchartyáni egyháztanácsnak és az egyházmegyei közgyűlésnek Gaál Béla váchartyáni tanító kérelmére vonatkozó határozatát nem hagyja jóvá, mert nem tartja sem az egyházközség, sem az utód szempontjából megengedhetőnek egyházi javadalmi földnek ilyen hosszú időre való lekötését. Az utódnak feltétlen joga van a javadalmi föld használatához, amelynek a haszna nem mindig felelhet meg a felajánlott haszonbér értékének. Ilyen lekötés mellett az utód számára el van zárva a lehetősége annak, hogy magasabb jövedelmet hozzon ki a földből. Az egyházközség szempontjából sem engedhető meg az, hogy egyházi javadalmi föld felett nem egyházi ja vada fonás rendelkezzék. Ez a megállapodás egészen magán hordozza a javadalomcsonkítás bélyegét s így ilyen megállapodás meg nem engedhető. Más kérdés az, hogy miképpen biztosítja a javadalmas a javadalmi földön eszközölt befektetésének a megtérítését abban az esetben, ha idő előtt megszűnik javadalmas lenni. Erre nézve már alakult ki joggyakorlat s egyházkerületi tanács erre hívja fel kérelmező tanító és illetékes egyháztanácsa figyelmét. 12. A pesti egyházmegye felterjeszti egyházmegyei ifjúsági titkári állás szervezésére vonatkozó határozatát és e határozat alapján készített díjlevelét. Egyházkerületi tanács a szervezett állást és annak díjlevelét azzal hagyja jóvá, hogy ez az állás ifjúsági missziói segédlelkészi állás s ez a megnevezés használandó úgy a szervezeti szabályzatban, mint a díjlevélben. 13. A pesti egyházmegye felterjeszti az újpesti egyházközségnek II. és III. számú vallásoktató lelkészi állásainak díjleveleit. Egyházkerületi tanács az újpesti két vallásoktatói lelkészi állás díjleveleit jóváhagyja azzal, hogy a díjlevélszerü kötelességek 3. és következő pontjaiban foglalt felsorolások helyett a következő szöveg iktatandó: Egyebekben a vallás-