A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1936. november 19.

1936. november 19. — 117—118—119—120—121—122. 91 tekezésének megírása és promotiója van hátra. Az ő jövendő munkál­kodása elé is nagy várakozással tekinthet egyházkerületünk. A többiek is nagy szorgalommal dolgoztak. Dobos János Edin­burghban főleg dogmatikai, egyház-történelmi és újtestamentomi ta­nulmányokat folytatott. Különös gondot fordított az angol nyelvű confessiók megismerésére és tanulmányozására. Galambos József Halléban theológiát és filozófiát hallgatott egyszerre és speciálisan az őskeresztyén egyháztörténet körébe vágó tanulmányokat végzett. Göbölyös László két éven át tanult az amsterdami Kálvinista Egye­temen (Vrije Universiteit). Főleg dogmatikával foglalkozott és álta­lános tanulmányok mellett az egyházról szóló dogmakört tanulmá­nyozta. E munkája mellett az egyetemes konvent megbízta azzal is, hogy a Hollandiában élő ref. magyarok lelki gondozását is végezze, a másik Amsterdamban tanuló s. lelkész, Hörömpő Gergely az ams­terdami Kálvinista Egyetemen egyéb theológiai tanulmányok mellett főleg újtestamentomi stúdiumokkal foglalkozott s az idevágó holland irodalmat tanulmányozta. A gyakorlati munkában pedig Göbölyös Lászlóval együtt vett részt. Parragh Dezső Starssburgba.ni főleg Kál­vin életével és munkásságával foglalkozott, Doumergue nagy munkája alapján. Speciális gondot fordított Kálvin strassburgi működésére. Foglalkozott azután az ú. n. elzászi énekeskönyvvel. Végül pedig, de nem utoljára, Kálvin saját munkáit iis tanulmányozta eklektikusán. Gyakorlatilag a strassburgi prot. egyházi életet figyelte. Tóth Kál­mán a princetoni Theol. Szeminárium ,,post graduate" tanfolyamának volt a hallgatója. Tanulmányainak főtárgya a rendszeres theológia volt, de egyéb kérdésekkel is foglalkozott. Gyakorlatilag is igen sokat szolgált a Független Amerikai Magyar Református Egyház gyüleke­zeteiben. A közgyűlés a legnagyobb örömmel értesül a budapesti theol. akadémia két volt hallgatójának, dr. Panyiik Andornak és Czeglédy Istvánnak nagysikerű theol. doktori vizsgájáról és további tudományos munkásságukra is Isten gazdag áldá­sát kéri. A többi s. lelkészek tanulmányi jelentését is öröm­mel veszi tudomásul s azokat az eddigi gyakorlatnak rnegfe­lelőleg az egyetemes konventek küldi meg. 131. Theol. igazgató bemutatja a 307/1936. sz. konventi hatá­rozatot, amely felkéri az összes egyházkerületeket, hogy az egyete­mes konvenit 1937. évi ülésére nyiilvánítsanak véleményt abban a kér­désben, hogy nem volna-e helyesebb a három éven'kint váltokozó bi­zottságok helyett egy állandó, országos jellegű vallástanár-képesítő­bizottság megszervezése? A közgyűlés az állandó országos jellegű vallástanár­képesítő bizottság megszervezését helyesnek tartja s kéri, hogy annak állandó székhelye az egyetemes konvent épülete legyen s a bizottságban a szakférfiak mellett minden egyház­kerület is nyerjen állandó képviseletet.

Next

/
Thumbnails
Contents