A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1934. november 17.

•56 1934. november 17. — 9—10—11. gedélyezett összegek utalványozása iránt előterjesztést tesz az utal­ványozásra felhatalmazott elnöknek, aki azután a püspöki hivatal által a számvevő számfejtése után a kifizetés iránt intézkedik. Kisebb vagy halasztást nem tűrő kifizetéseket a vagyonkezelő a saját kézipénztárából legfeljebb 100 pengő erejéig teljesíthet, de ehhez legfeljebb 3 nap alatt az utalványozási joggal biró elnök írásos jóváhagyását tartozik kieszközölni. 7. §. A vagyonkezelő az ingatlanok kezelésére vonatkozó ügyek előadója a bizottságokban, az egyházkerületi tanácsban és egyház­kerületi közgyűlésen. Javaslatait köteles, ha azok anyagi következménnyel kap­csolatosak, előterjesztésük előtt az egyházkerületi elnökségnek és az állandó számszéknek bemutatni. Minden ügyben határozati javaslatot terjeszt az ülés elé. Az elfogadott javaslatok végrehajtásáért felelős. 8. §. A vagyonkezelő a kezén előforduló ügyekről külön iktató­és tárgymutatókönyvet vezet, ebbe jegyzi be folyó sorszám alatt a saját nevében kiadott leveleket is. Az iktató sorszámai évenként újra kezdődnek. Az irattárat, szerződéseket s az ingatlanokra vonatkozó összes iratokat a vagyonkezelő a részére kijelölt irodában záros, tűzmentes szekrényben őrzi. 9. §. A vagyonkezelő köteles az állandó számszék rendszabá­lyaiban reá vonatkozólag előírt intézkedéseket pontosan megtartani, a számvevőnek a kezelésére bízott ingatlanokról az összes adatokat rendelkezésére bocsátani. 10. §. A vagyonkezelő az egyházkerületi ügyésznek az ingatla- , nokra vonatkozó haszonbérleti és egyéb szerződések megszövegezé­sénél — azok vagyoni és gazdasági vonatkozású részletei tekinteté­ben — segédkezni köteles. A szerződések készítéséért azonban díja­zást az egyházkerület terhére fel nem számíthatnak. 11. §. A vagyonkezelő tiszteletdíját az egyházkerületi közgyűlés állapítja meg. Ez a tiszteletdíj jelenleg a vagyonkezelő által kezelt ingatlanok és más vagyonok után befolyt nyers jövedelem 2%-a. A tiszteletdíj kiutalása iránt az egyházkerületi elnökség intézkedik. Hivatalos utazások alkalmával az utazási költségeket és egyéb igazolt készkiadásait számíthatja fel. 12. §. A vagyonkezelő a haszonbérlőktől, bérlőktől, általában azoktól, akikkel az egyházkerület képviseletében hivatali összekötte­tésben áll, ajándékot vagy szolgáltatást sem közvetve, sem közvetle­nül hivatalvesztés terhe mellett el nem fogadhat. 13. §. A vagyonkezelő tisztségétől csak fegyelmi uton mozdít­ható el. Fegyelmi ügyében elsőfokon az egyházkerületi bíróság ítél­kezik.

Next

/
Thumbnails
Contents