A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.
1936. november 19.
1936. november 19. — 117—118—119—120—121—122. 75 5. köszönetet mond a vallás1 és közoktatásügyi miniszter úrnak a nagykőrösi polgári fiúiskola részére engedélyezett fizetéskiegészítő (államsegélyért; a nagykőrösi egyházat pedig felhívja, hogy a nyert államsegély következtében felszabadult összeget a polgári iskoí'a fejlesztésére fordítsa; 6. felhívja a pécsi polgári leányiskola igazgatótanácsát, hogy az 1935. évi 132. számú közgyűlési határozat végrehajtásiról 1937 január 31-ig feltétlenül tegyen jelentést. 103. A tanügyi bizottság jelenti, hogy a szentendrei egyházközség az 1937/38. tanévtől kezdve évenkénti kiegészítéssel felső mezőgazdasági iskolát kíván létesíteni a polgári iskola fölött; a pesti egyházmegye 25/1936. számú határozatával az engedélyezésért benyújtott és kellően felszerelt kérelmet pártolással terjesztette elő. A tanügyi bizottság az engedélyezést javasolja. Az egyházkerületi közgyűlés az első református felső mezőgazdasági iskola létesítésének tervét örömmel fogadja és az egyházi V. t.-c. 87. §-ának megfelelően az egyetemes konventhez terjeszti. 104. A külsősomogyi és a vértesaljai egyházmegyéknek a tanügyi bizottság által bemutatott javaslatára, az egyházkerületi közgyűlés Karner Tóbiás nagyszé. kelyi, Karsay Dezső bábonyi és Nőthling Géza gyönki, valamint Bartha Mihály pákozdi és Szilágyi Sándor pátkai tanítókat kiváló munkásságuk elismeréséül a református elemi iskolai igazgatói címmel ruházza fel. 105. A tanügyi bizottság bemutatja a népiskolai előadónak a bizottság által elfogadott jelentését a népiskolák 1935/36. tanévi állapotáról és működéséről. 1. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi és a konvent elé terjeszti; 2. felhívja az espereseket, hogy a statisztikai kimutatást és a jelentést a meghatározott időpontban juttassák el az előadóhoz és felhívja az egyházmegyéket, hogy az előadónak küldjék meg az egyházmegyei közgyűlési, jegyzőkönyvet és mindenik egyházmegye a maga területén működő valamennyi iskola látogatójának; 3. az iskolalátogatási jegyzőkönyv kérdőpontjainak egységes értelmezése szempontjából felhívja az espereseket,, hogy — ahol szükségesnek látszik — a köríelügyelő'ket körlevél útján tájékoztassák az adatok helyes kitöltéséről. A tájékoztatásban a konventi statisztikai kimutatás rovatainak értelmezése legyen az irányadó; 4. felhívja az egyházmegyéket, hogy a jövőben okolják meg valamely tanító minősítésének elmaradását ;