A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1936. november 19.

1936. november 19. — 117—118—119—120—121—122. 71 j Az egyházkerületi közgyűlés 1. a jelentést tudomásul veszi; 2. felkéri az egyetemes konventet, hogy a középiskolai, tanítóképzőintézeti és polgáriiskolai igazgatótanácsokra vo­natkozó szabályrendeletet valamennyi egyházkerületre és is­kolafajra vonatkozóan egyöntetűen adja ki; 3. kéri az egyetemes konventtől az évi jelentések kérdő­pontjainak mindenik egyházkerületre nézve azonos megálla­pítását s annak elrendelését, hogy mindenik egyházkerület­ben azonosan állíttassanak ki az évi jelentések, a szükséges adatokat az iskoláknak csak egyszer és pedig az egyház­kerületre kelljen beterjeszteniük s innen tétessenek át az egy­házkerületi közgyűléstől tudomásul vett összesített jelentések­kel együtt az egyetemes konventhez; 4. örömmel érésűit a Kecskeméten 1936. április 16—19. napjain az egyházkerület tanárainak élénk érdeklődésével le­folyt tanulmányi összejövetelről s mindazoknak, akik ennek sikerét előmozdították, köszönetét nyilvánítja. 93. A tanügyi bízottság jelenti, hogy az egyetemes konvent 1936. évi, a középiskolákat, tanítóképzőintézeteket és polgáriisko­lákat érintő határozatai közül egyesek csupáln tudomásul vételt kí­vánnak, némelyek már azóta elintézést nyertek, mások tárgyában a püspök úr már előbb saját hatáskörében intézkedett. Ezek a 210, 215, 216, 218, 219, 220, 225, 226, 227, 228, 229, 230, 231, 235, 236, 241, 242, 247, 254, 255, 256, 257, 263, 298, 301, 328. számú kon­venti határozatok. Az egyházkerületi közgyűlés e jelentést tudomásul veszi, 94. Az egyetemes konvent 1936. évi 245. számú határozatáéval hozzájárult ahhoz, hogy az egyházkerületek az V. t.-c. 105. §-a alapjáln engedélyezzék as iskolai vegyes díjakra nézve a 194/1935. számú konventi határozatban megállapított mérték túllépését. Az egyházkerületi közgyűlés felhatalmazza a fentartó­kat, hogy megokolt szükség esetén ily értelemben állapítsák meg a jövő tanévre az iskolai díjakat, ezeket azonban enge­délyezés végett a 124/1935. sz. egyházkerületi határozat 2. bekezdése értelmében a püspöki hivatalnak jelentsék be. 95. A tanügyi bizottság bemutatja a tanügyi előadónak a bi­zottság által elfogadott jelentését a fiúközépiskolák 1935/36. tanévi állapotáról és működéséről. Az egyházkerületi közgyűlés 1. a jelentést tudomásul veszi; 2. Baky István gyönki, Keith Károly kúnszentmiklósi és Major Aladár nagykőrösi tanároknak nyugalomba vonulásuk alkalmával elismerését nyilvánítja;

Next

/
Thumbnails
Contents