A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1936. november 19.

1936. november 19. — 117—118—119—120—121—122. 63 e) Tárgyaltatott a pesti egyházmegye 1935. október 16-án tar­tott közgyűlésének 15/b. szám alatt hozott határozatával jóváhagyás végett felterjesztett munkálat: A pesti református egyházmegye sza­bályrendelete. Kapcsolatosan tárgyaltattak a dr. Papp Gusztáv és Nagy Jenő újpesti, dr. Kun Adalbert és Bárdy Pál kispesti és Kutassy Gyula nagytétényi és dr. Pruzsinszky Barna pestszentlőrinci vallásoktató lelkészek által a szabályrendelet 112—131. §§-ai ellen beadott felebbe­:zések. Az egyházkerületi közgyűlés a szabályrendeletet azzal a felhívással adja vissza az egyházmegyének, hogy azt aláb­biak figyelembe vétele mellett módosítsa: a) Általánosan követett gyakorlat szerint az esperes más egyházmegyei tisztséget nem viselhet, ez okból a 37. §­nak az a rendelkezése, hogy a levéltárnok-könyvtárnok maga az esperes is lehet, mellőzendő; b) a 38. §-ból az egyházmegyei' gondnoki tiszt felemlí­tése hihetően elnézésből kimaradt a presbitériumok szavaza­tával betöltendő tisztségek közül; c) a 47. §. úgy szövegezendő, hogy abból a 12 éves időkör kezdőnapja naptári megjelöléssel kitűnjék; d) a 48. mellőzendő, mert az egyh. I. t. c. 87. §-a pon­tosan megállapítja az egyházmegyei tisztviselővé választha­tóság törvényes feltételeit s ezeknél sem többet, sem keveseb­bet a szabályrendeletben megállapítani nem lehet; e) a 49. §-ban az esperes helyettesítésére vonatkozó rendelkezések részben eltérnek az egyh. I. t. c. 92. §-ának rendelkezéseitől, ami pedig nem engedhető meg; f) az 55. §. első mondatából az alany (az egyházmegyei számvevő) hiányzik; g) az 58. §-ban az egyházközségi költségvetések bekül­dési határideje november 15. napjában van megállapítva, ami eltér az egyházi VII. t. c. 22. §-ának idevágó rendelkezésétől (október 31.); ih) a 68. §-ban s egyebütt is az egyházmegyei pénztáros mint „közpénztáros" említtetik, holott a szabályrendeletnek a törvényes megnevezést (I. t. c. 86. és 105. §§) kell használni; i) a 73. §. az a) pont alatti észrevétel szerint módosí­tandó s az egyházmegyei levéltárügy e kérdés fontosságához mért részletességgel szabályozandó; j) a 75. §-ban az egyházmegyei tanács hatáskörének megállapításánál az egyh. I. t. c. 114. §-ának utolsó bekez­dése nem tartatott szem előtt, mert az I. t. c. 112. §. a) és m) pontjaiban felsorolt ügyek egyáltalán nem utalhatók a ta­nács hatáskörébe; a c) pont alatt felsoroltak közül ugyanaz áll a választás 'megerősítésére és a törvényben megszabott esetekben a tisztségek betöltésére; az 1) pont alatti ügyek kö-

Next

/
Thumbnails
Contents