A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.
1936. november 19.
50 1936. november 19. — 57—58—59—60—61. e) az új anyaegyházközség nevének Pestszenterzsébet— Klapka-téri egyházközségre változtatását; d) hozzájárul ahhoz, hogy a lelkészi állás a kongrua megállapítása előtt betöltessék s az egyházközség tartozik gondoskodni az erre vonatkozó szükséges fedezetről. 58. A pesti és a vértesaljai egyházmegyék felterjesztik a budafoki egyházközség kérvényét, mely szerint Diósd szórvány Ercsi anyaegyházközséghez csatoltassék. Egyházkerületi közgyűlés a kérelmet teljesíti, mivel Diósd szórványt eddig is az ercsi-i lelkész felügyelete alatt munkálkodó vértesaljai bei-missziói segédlelkész gondozta s mivel úgy az illetékes egyházközségek, mint az illetékes egyházmegyék az erre vonatkozó és jóváhagyó határozatokat szabályszerűen meghozták. 59. A pesti egyházmegye felterjeszti a hatvani ref. és ág. hitv. ev. egyházközség között a szétválással kapcsolatban még fentálló s elintézetlen temető használatra vonatkozó megállapodást, mely szerint az ev. egyház lemondva szolgalmi jogáról, annak telekkönyvi törlését eszközli, a ref. egyházközség pedig a temető használatára vonatkozólag egyenlő feltételeket állapít meg az evangélikusok részére is. Egyházkerületi közgyűlés az egyházmegyei közgyűlés által jóváhagyott hatvani egyezséghez hozzájárul és azt megerősíti. 60. Az egyetemes konvent nem vette tudomásul a pesti egyházmegye közgyűlésének azon határozatát, amellyel Nagykovácsi, Pilisboros jenö, Üröm, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt és Solymár szórványokat fiókegyházközségekhez osztotta be, mivel szórványok csak anyaegyházközségekhez oszthatók be. A pesti egyházmegye közgyűlése precedensre hivatkozással újból kéri a szórványok beosztásának érintetlenül hagyását. Egyházkerületi közgyűlés utasítja a pesti egyházmegyét, hogy a felsorolt szórványokat anyaegyházközséghez ossza be. Amennyiben a szórványok lelkigondozása az iilető anyaegyházközség részéről nehézségbe ütközik, jogában áll az anyaegyházközségnek, hogy szórványai lelkigondozását valamelyik fiókegyházközségére bízza. 61. A kecskeméti egyházmegye lelkészegyesülete az egyházmegye elé terjesztette Okos Gyula lelkipásztornak a lelkészek önsegélyezésére vonatkozó- javaslatát. A kecskeméti egyházmegye, mint gazdag szociális tartalmú eigondolást. megszívlelésre, méltónak tartja -különösen a betegség biztosításának a megvalósítását. Egyéb gondolatait ajánlja a gyülekezetek számára, megvalósítás végett, de a félkész javadalmi földek központosítását nem tartja kivihetőnek. A