A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1936. november 19.

1936. november 19. — 10—11. 29­házakat, hogy ezzel a müvei minél behatóbban foglalkozza­nak és minél több alkalommal ismertessék; egyházunk tagjait pedig arra, hogy a Szentírás mellett 'használják fel ennek a könyvnek drága tanításait hitünk erősítésére és öntudatosí­tására. Hálás köszönetét nyilvánítja a Juliánná iskola holland bizottságának az iskola fejlesztésére gyűjtött és juttatott: nagy adományáért s Kuyper Katalin kisasszonynak, aki ezt az áldott akciót a szeretet lelkével elindította és irányította. 11. Elismeréssel, boldog örömmel üdvözli törekvő ifjú segédlelkészeinket, kik hivatalos szolgálatuk végzése mellett magasabb képesítést szereztek s ezzel a lelkészi kar színvo­nalát emelték. 12. Köszönetét fejezi ki egyházkerületi közgyűlés Fa­zekas Lajosnénak, a női tábor szervezése körül ebben az évben is kifejtett munkásságáért. 13. Kívánatosnak tartja közgyűlés, hogy a női tábor szervezésének munkája erőteljesen építessék tovább s ezért tovább kell folynia a gyülekezeti szervező és hódító munká­nak. Az asszonykörök mellett megalakítandók a leánykörök s ezek egymással kapcsolatba hozandók. A szervezés munká­jával egyenlő fontosságúnak kell tartani új és új gyülekezeti munkások kiképzését, 'hogy folytonosan növekedő és újuló lelkek által legyen növekedése és újulása Anyaszentegyhá­zunknak. — 14. Egyházkerületi közgyűlés ünneplő lélekkel áll az örökkévaló Isten elé. s megköszöni hozzánk való jóságát, melyet megbizonyított azzal, hogy egy életet felékesített, drága értékekkel meggazdagított s mint nagy lelki ajándékot nyújtotta egyházkerületünk számára, hogy azt pásztorolja, gondozza, s vezesse az Ő orcája felé. Köszöni, hogy ennek a nagy ajándéknak, a mi püspökünknek életét, erejét, hitét és szolgálatát immár tizenöt esztendő óta tartja s évről-évre ál­dottabbá teszi. Eddig kegyelméért hálákat adván, imádságos lélekkel kéri a közgyűlés a Mindenhatót, hogy vezérelje, áldja s tartsa továbbra is őt az Ige, a Lélek, az egyház, a haza szol­gálatában az Ő örökkévaló dicsőségére. 11. Varga Sándor esperes megemlékezik Darányi Kálmánnak,, a kerületi közgyűlés alkotó tagjának miniszterelnökké történt kine­vezéséről s ezzel kapcsolatban arról a nagy nyereségről, amellyel Isten gyarapította általa a nemzetnek értékeit. Kiemeli azt a hűséget és szolgálatot, amelyet a miniszerelnök egyházával szemben minden­kor megbizonyított. Egyházkerületi közgyűlés a szeretet és tisztelet érzésé­vel köszönti alkotó tagját, Darányi Kálmánt s miniszterelnöki elhívatása alkalmából munkájára és életére Isten áldását kéri..

Next

/
Thumbnails
Contents