A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1936. november 19.

10 1936. november 19. — 9—26. gyünk, 'hogy iskoláink csak névben lesznek a mieink; szellemben, igazgatásban tulajdonképpen államiak. A felekezeti iskolafentartás csak egy indirekt iskolai adóvá válik, amelynek ellenében állami közoktatás alakul ki. Ezt érezték meg azok az egyházmegyék, amelyek felvetették, megéri-e még iskoláink felekezeti református mivolta azt az áldozatot, amelybe nekünk kerül? Az a megbeszélés, amelyet a leghivatottabbakkal éppen e tárgyban tartottam, kétségtelenül leszögezte, hogy a református iskola bármennyire is névlegessé válik, felekezeti mivolta az egyházra nézve mégis a legfontosabb missziói terület és a legalkalmasabb missziói eszköz. Ezért iskolapolitikánkban világosan áll előttünk az a tennivaló, hogy iskoláinkat minél magasabb színvonalra emeljük, munkáját illesszük bele az egységes nemzeti nevelés szervezetébe, de biztosítsuk létjogosultságát azzal a sajátos történelmi jelleggel, amelyet éppen ez iskola református és egyházias mivolta jelent. Üjra meg újra meg kell keresni, ki kell dolgozni tananyagban és módszerben, nevelésben és imponderabiliákban mindazt, amit a kálvinizmus jelent. Ezen a téren nagy mulasztásaink vannak, amelyeket helyre kell hozni. Tanítókat és pásztorokat hívok arra a közös munkára, amelynek célja megfelelni e nagy kérdésre: mit jelent gyakorlatilag a reformátusság egy iskola külsejére és belsejére, a növendékekre és nevelőkre, a tanítás anyagára és módszerére, az iskola egész szellemi életére és a benne kialakuló életformákra nézve? Miután éppen az a meggyőződésem, hogy a református iskolák felbecsülhetetlen történelmi és szellemerkölcsi, értéket képviselnek, szükségesnek tartom, hogy éppen most, az iskolai reformok és iskolaigazgatás átszervezésekor kialakuljon az a tiszta és biztos módszer, amely egyrészt a kormányzat elismerésre méltó törekvéseit támogatja, másfelől az egyház jogi, kulturális és erkölcsi birtokállományát maradéktalanul megőrzi. Hit és engedelmesség. Ez a hosszú és változatos film, amelyben a Főtiszteletü Egyházkerület előtt, a Dunamellék egyházi életének egy esztendeje lepergett, azt a végső benyomást kelti bennünk, hogy minden azon fordul meg, miképpen tudunk igaz, tiszta egyházi köztudatot, a szó evangéliumi értelmében vett közvéleményt kialakítani. Consensusra van szükségünk, hogy cselekedhessünk. Az anyaszentegyházban a Szentlélek parlamentizmusa hozza magával azt, hogy a felelős véneknek fel kell ismerniök Isten akaratát, mielőtt egy lépést is tennének. Isten akarata felismerésének ez a módja: Imádság, az Ige tudakozása s a közösségben való bizonyságtétel. Ez a hosszabb és nehezebb rész; a tett maga könnyű. A tett magától születik, úgy hull le mint az érett gyümölcs, ha megtörtént a döntés óriási ténye. Ezért minden munkának alfája és ómegája visszatérni az Igéhez és hozzászabni magunkat és egész világunkat. A református ember élete és a református egyház ritmusa: egy: hit és engedelmesség.