A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1936. november 19.

44 1936. november 19. — 10. majdnem holtelevenné vált, s ezért úgy bánhat vele, mint hódított tar­tománnyal. Harmadszor a magyar tragikum rettentő mélységeibe világít ibe, hogy a keleti és nyugati impérium között két darabra tépett magyarság nemzeti létének történelmi folytonosságát, lelki sza­badságának szép tavaszát a pogány birodalom védelme alatt találta meg, sőt ott gyűjtött nemzeti erőivel védi meg hitét és szabadságát, egyszóval műveltségét a nyugati keresztyén hatalom nemzetpusztító törekvéseivel szemben. Negyedik nagy tanúság az, hogy amikor a .nemzet létéről van szó, minden magyar minden sérelmet felejtsen el; higyjen mindenki a másiknak fentartás nélkül s vállalja az optimiz­mus kockázatát, mert az élet csak azoknak jut ajándékul, akik hisz­nek benne. Mindenekfelett ott áll „Buda recuperata" tanúságai kö­zött a keresztyén együvétartozás roppant igazsága és követelménye, mert nemcsak az egyes emberek sorsát, hanem a nemzetek történelmét és jövendőjét is megszabja ez az ige: mert közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk az Ürnak halunk meg, s azért akár éljünk, akár haljunk, az Űréi vagyunk. (Róm. 14:7—8.) Attól félek, hogy ez a szent lecke megint nagyon időszerű lesz mindnyájunkra. Külföld. Mindig ünnepi érzést kelt ennek a keresztyén együvétartozás­nak a megtapasztalása. Ennek kívántam szolgálatot tenni a tavaly ősszel, kéthetes svájci utammal. Az egyetemes konvent erről az útról iírott jelentésemet jegyzőkönyvében kiadta, így egyszerűen csak arra hivatkozom. Itt azt említem meg, hogy a berni kanton lelkész-elnöke 200 svájci franc szeretetadományt adott át nekem, amelyet én 350 P értékben az özvegy lelkésznék gyorssegély-alapja javára adtam. Ennek a keresztyén szolidaritásnak intézményes megtestesítője a holland Julianna-iskola, amelynek életében éppen most jelentős vál­tozás ment végbe. Az iskola holland bizottsága elküdötte a megígért alapító öszeget, 14.000 holland forintot, amelyet megtoldottak 1000 holland forint új gyűjtéssel. Ebből az összegből megépült az iskola jelenlegi helyiségében egy pompás tornaterem, amely gyülekezeti ház­nak is alkalmas, azonkívül több más, iskolai vagy gyülekezeti szem­pontból szükséges helyiség. Julianna trónörökösnő őfensége, fenséges vőlegényével együtt arcképüket sajátkezű aláírásukkal ellátva meg­küldötték emlékül az iskolának. Midőn ezért innen is legmelegebb köszönetemet fejezem ki, biztosítom holland hittestvéreinket, hogy e két nemzet és e két református egyház között a történelmi barátság a legújabb idők tapasztalataival megerősítve, romolhatatlan tényezője marad a keresztény együvétartozás nagy tényének és még nagyobb feladatának. Két jelentős látogatásról kell még beszámolnom. Boegner Marc párisi lelkész, a francia protestáns szövetség elnöke hozta el hozzánk a francia protestantizmus testvéri üdvözletét. Kiválóbb, rokonszenve­sebb emberre nem is lehetett volna bízni ezt a nekünk nagyértékü test­véri üdvözletet. Látogatása alatt annak a latin protestantizmusnak

Next

/
Thumbnails
Contents